Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Egyenlítő gól a hajrában

Egyenlítő gól a hajrában

Akademie

Veröffentlicht: 04.10.2022, 15:31Lesezeit: 1 Min.
E-MailFacebook

Hátrányból szerzett egy pontot U19-es csapatunk Győrben

Győrbe látogatott a Budapest Honvéd U19-es csapata. A bajnokság 4. fordulójában a nyeretlen ETO FC vendégeként léptek pályára Pinezits Máté tanítványai.

A hazaiak már a 6. percben megszerezték a vezetést, így közel 80 percig hátrányban kellett futballoznia akadémistáinknak, akik az első félidőben négy kapufát is lőttek. A fordulást követően mentek előre a mieink és a 82. percben beálló Vojtko István csodacserének bizonyult. Mindössze 6 perc pályán tartózkodás után egyenlített és beállította a találkozó végeredményét, ezzel egy ponthoz segítette immár három mérkőzés óta veretlen csapatát.

Pinezits Máté: – A mérkőzés képéről és a játékfelfogásunkról sok mindent elmond, hogy az első félidőben négyszer a kapufát találtuk el, míg a második játékrészben az ellenfél kapusa volt a mérkőzés hőse. Arra, hogy miért fontos a hit és a megalkuvást nem tűrő hozzáállás a legjobb példa Vojtko István, aki szó nélkül, leszegett fejjel, kihúzott mellkassal edzette végig az elmúlt heteket, játékperc nélkül. Amikor Győrben intettem neki, hogy „Sztyopa, te jössz!" , akkor csillogó szemmel, tettre készen vetette bele magát a mérkőzésbe és nehéz helyzetben mutatta meg, hogy mindannyian számíthatunk rá. A pontot nem tudtuk feltenni az i-re, de amilyen vastagra húzták a szárát a srácok az példaértékű volt. Le a kalappal a csapat előtt!

U19-ES BAJNOKSÁG, 4. FORDULÓ

ETO FC GYŐR - BUDAPEST HONVÉD 1–1 (1–0)

Győr, ETO Park
V: Héra Csanád
G: Huszár M (6.) ill. Vojtko (88.)

Honvéd-MFA: Schrankó – Gincsai (Tóth M. 82.), Polyák, Nagy Z. (Vojtko 82.), Braun (Kulbachuk 68.), Kocsis G, Polák, Nagy D., Mihály B. (Vörös 68.), Fehér, Fábiánkovits
Vezetőedző: Pinezits Máté


04.10.2022, 15:31Akademie

Ähnliche Nachrichten

Sechs unserer Spieler im Einsatz beim U18-Länderspiel gegen die Slowakei

Sechs unserer Spieler im Einsatz beim U18-Länderspiel gegen die Slowakei

Die ungarische U18-Nationalmannschaft trennte sich im Testspiel gegen die Slowakei mit einem 2:2-Unentschieden.

03.11.2026 | Akademie

Nachwuchs-Rückblick: U19-Erfolg gegen FTC, U14 bleibt ungeschlagen

Nachwuchs-Rückblick: U19-Erfolg gegen FTC, U14 bleibt ungeschlagen

Unsere U19 feierte einen 3:0-Erfolg gegen Ferencváros, während die U15 gegen die Illés Akadémia alle drei Punkte zu Hause behielt. Unsere U17-, U16- und U14-Teams beendeten ihre Meisterschaftsspiele am Wochenende jeweils mit einem Unentschieden.

30.10.2026 | Akademie

Unsere U19 zieht mit einem Kantersieg in die nächste Pokalrunde ein

Unsere U19 zieht mit einem Kantersieg in die nächste Pokalrunde ein

Am Mittwoch zog auch unsere U19-Mannschaft im Ungarischen Pokal in die nächste Runde ein: Die Schützlinge von Márton Bogdánfi feierten einen souveränen 7:0-Auswärtssieg beim Dorogi FC.

24.10.2026 | Akademie

Fünf unserer Spieler in die U18-Nationalmannschaft berufen

Fünf unserer Spieler in die U18-Nationalmannschaft berufen

Barnabás Balogh, Áron Russnák, Ádám Csörgő, Zalán Varga und Milán Balaskó werden unseren Verein beim kommenden Lehrgang der Nachwuchsnationalmannschaft vertreten.

24.10.2026 | Akademie