Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Egyénre szabva

Egyénre szabva

Klub

Veröffentlicht: 24.05.2021, 19:45Lesezeit: 2 Min.

Hétfőtől otthoni munkával folytatódik első csapatunk számára a nyári szünet

Egy rendkívül nehéz és hosszú szezont egy hosszú leállás követ, hiszen május 8-án játszott utoljára bajnoki mérkőzést a Budapest Honvéd első csapata, amely június második hetében kezdi meg felkészülését a 2021/2022-es idényre. Hétfőtől azonban már aktív pihenéssel töltik mindennapjaikat játékosaink, hiszen otthoni edzéstervvel hangolódnak a következő kihívásokra.

„Minden félévben végzünk orvosi vizsgálatokat a játékosokon, tudjátok, ezekben a speciális maszkokban és különböző haccacárékban, amik csomó olyan paramétert adnak nekem, ami alapján csoportokba osztom a fiúkat és rájuk szabva tudom az edzésprogramot összeállítani – avatott be minket Lázár Zsolt, a Budapest Honvéd erőnléti edzője. – Az első héten háromszor, a második héten négyszer, majd a legutolsó héten, amikor már rákanyarodunk a felkészülés kezdetére, hétfőn és kedden még egy-egy otthoni edzés vár rájuk. Ebben található futóblokk, valamint erősítőblokk, amelyben prevenciós feladatok szerepelnek, ezeket Hajdu Attilával közösen úgy raktuk össze, hogy a különböző stabilizációs vagy erősítő gyakorlatok mind-mind a futballspecifikus problémákra fókuszálnak.”

(Lázár Zsolttal az Aranyoroszlánokban láthattatok hosszabb riportot.)

A 29 esztendős szakember elárulta, a kiszabott program elvégzését egy applikáción keresztül követik majd, no, nem mintha hiányozna a bizalom, hiszen, mint kiemelte, nemcsak becsületesen teljesítik a fiúk az előírtakat, de sokan már most plusz feladatokat is kértek. Az alkalmazás segítségével azonban objektíven mérhetik a játékosok teljesítményét, ki hogyan, milyen intenzitással oldotta meg a kiadott munkát. 

„Nagyon részletes programot kaptak a srácok, mindenféle leírással, videós anyagokkal, amiben a különböző gyakorlatanyagok mind-mind le vannak vezetve, névvel és az aktuális hét ismétlésszámával, ha bármiben elakadnak, pontos útmutatást találnak a feladatokhoz” – tudtuk meg Lázár Zsolttól, aki hozzátette, minden segítséget megadtak az edzésprogramhoz, de emellett folyamatosan kapcsolatban is vannak a csapattal, így bármilyen felmerülő probléma esetén rendelkezésre állnak a szünet alatt is. Ez a szünet pedig bár hosszúnak tűnik, a szakmai stáb számára sem csak édes semmittevésből áll, hiszen a következő szezonra való felkészülés rengeteg tervezést és szervezést igényel. 


„Előre dolgoztunk, magát a vázat, amely köré építjük a felkészülést, már az utolsó egy-két hétben összeraktuk a stábbal, de az igazán nagy munka most zajlik, hiszen a komplett program összeállítása rengeteg tervezést igényel, kezdve attól, hogy mikor edzünk a kondiban vagy a pályán, vagy például egy edzőmérkőzés kapcsán, mikor, hogyan és hova utazunk. A felkészülés első blokkja mindig inkább fizikális alapú, amihez nagyon sokat kell számolgatnom, hogy megfelelő legyen a terheléselosztás, a következő etap pedig már reggeltől estig a csapatgyakorlatokról szól.”

Az új szezonra való ráhangolódás közepette azonban Lázár Zsolt szerint igyekeznek teret adni a pihenésnek és a kikapcsolódásnak, mint mondja, mindenkinek ki kell tisztítania a fejét, hogy a felkészülést már teljes erőbedobással kezdhessék meg a játékosok, akikre júniustól nagy feladatok várnak Kispesten.

24.05.2021, 19:45Klub

Ähnliche Nachrichten

Über Zweihundert – Am Samstag soll ein fast achtjähriger Fluch gebrochen werden

Über Zweihundert – Am Samstag soll ein fast achtjähriger Fluch gebrochen werden

Informationen, Wissenswertes – alles, was man vor dem Auswärtsspiel gegen MTK Budapest wissen muss.

06.11.2026 | Klub

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Hier sind die Geburtstagskinder der Woche und die bedeutendsten Vereinsjubiläen.

03.11.2026 | Klub

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Unsere Oldies-Mannschaft feierte am Montag einen 2:1-Erfolg im Meisterschaftsspiel gegen Pénzügyőr SE.

02.11.2026 | Klub

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

Am 12. Spieltag der OTP Bank Liga feierten wir einen 1:0-Erfolg gegen Kisvárda Master Good und machten damit in der Tabelle wichtige Plätze gut.

30.10.2026 | Klub