A Budapest Honvéd és a Kisvárda rivalizálása mindössze öt NB I-es meccsre korlátozódik. 1921-ben a Kispest 4–1-re legyőzött egy Kisvárda Sport Egylet névre hallgató együttest, ez a klub azonban nem azonos mostani ellenfelünkkel a Kisvárda Master Gooddal. NB I-es riválisunkat 2003-ban alapították Várda SE néven, majd 2014-ben vette fel a ma is használt Kisvárda Master Good nevet.
Remekül indult a párosítás újkori története, 2018. július 29-én a Bozsik Stadionban találkozott először egymással a két együttes, a mieink 4–0-ra nyertek. Góljainkat Danilo, Lukács, Gazdag és Jánvári (öngól) szerezték. November elején a második mérkőzés is Honvéd-sikert hozott ezúttal Kisvárdán győztünk Holender (2) és N’Gog góljaival 3–0-ra. A harmadik találkozó helyszíne szintén Kisvárda volt, két győzelem után meg kellett elégednünk a döntetlennel (1–1), a gólokat Grozav, illetve Danilo szerezték.
2019 augusztusában véget ért a veretlenségi sorozat, a rivális Budapestről vitte el a három pontot. A vendégek góljait Grozav, Ene és Marcolini lőtték, a Honvédból David N'Gog volt eredményes. Novemberben második győzelmét is elkönyvelhette a szabolcsi együttes, Grozav és Gosztonyi góljával 2-0-ra nyertek Kisvárdán.
Mérleg
Az eddigi 5 mérkőzésen 2 kispesti, 2 várdai győzelem született, 1 mérkőzés döntetlenre végződött. A gólkülönbség 9–6 a Honvéd javára.
Gólok
A párosítás góllövőlistáját a kisvárdai Grozav vezeti 3 góllal. A második helyen holtversenyben három honvédos áll Danilo, Holender és N’Gog egyaránt 2 gólt szerzett. A jelenlegi keretből csak Gazdag szerzett gólt.





