A Budapest Honvéd fontosnak tartja saját nevelésű értékeit, ezt jelezte Nagy Gergő és Baráth Botond szerződésének meghosszabbításával. De ez az állítás nemcsak rutinos játékosok esetében állja meg a helyét, ugyanis a 19 esztendős Eördögh András is új kontraktust írt alá csapatunkkal, így a következő szezonokban is a piros-feketéket erősítheti.
„Természetesen nagyon örülök a szerződéshosszabbításnak, biztos vagyok benne, hogy jó döntést hoztam – mondta az aláírást követően Eördögh András, aki 2015 óta a Honvéd játékosa. – Ez egy fontos lépés a karrierem szempontjából, aminek igaz, még az elején járok. Rengeteget kell még dolgoznom, de ez az új megállapodás nagyszerű visszaigazolás, hogy jó úton vagyok és a Honvéd hosszú távon tervez velem. A családommal, menedzseremmel egyeztettem, és persze a klubból is több emberrel beszéltem a szerződés aláírása előtt, de sokat nem kellett gondolkodnom rajta, a végső döntésem egyértelmű volt. Jelenleg nagyon boldog vagyok!”
Eördögh András az elmúlt szezonban második csapatunk oszlopos tagja volt, az NB III-ban hét gólt is szerzett, U19-es fellépéseivel együtt összesen 37 tétmérkőzésen szerepelt. Bár a középpályáson a meccsek közben soha nem látszott a fáradtság, azért az elképesztő menetelést megérezte a bajnoki évad végére.
„Nagyon sűrű programunk volt, heteken keresztül játszottunk szerda-vasárnap ritmusban – sóhajtott a tehetséges játékos. – Minden csapattársam nevében mondhatom, hogy nagyon elfáradtunk a szezon végére, sajnos az utolsó hónapban én meg is sérültem, csak a Szeged és a Rákosmente ellen tudtam visszatérni. Viszont nagyszerű lehetőség volt számunkra a Felnőttprogram, hogy ilyen fiatalon megtapasztaltuk a felnőttfutballt, ez később csak az előnyünkre válhat.”
Márpedig nemcsak tapasztalásról, hanem fantasztikus eredményekről is szólt az elmúlt szezon. Hiába volt a legtöbb akadémistánknak – így Eördögh Andrásnak is – az első idénye a felnőttek között, második csapatunk negyedik helyen ért célba az NB III Közép csoportjában, valamennyi első osztályú klub tartalékegyüttesét maga mögé utasítva.
„Nagyon fiatal csapattal mentünk neki a bajnokságnak, ami abszolút látszódott az első két hónapban – elemezte az elmúlt szezont a középpályás. – Sokunknak semmi tapasztalata nem volt a felnőttfociban, tavaszra vettük fel igazán a ritmust, s ott már nagyon szépen szerepeltünk. Szerintem mindenki megállta a helyét, abszolút megérdemelten végeztünk ilyen előkelő pozícióban.”
Tehetségünk a tavalyi szezonban két alkalommal már szerepelt NB I-es csapatunk meccskeretében is feltűnt, így egyáltalán nem meglepő, hogy a milyen célt tűzött ki magának…
„Az elsődleges kihívás számomra, hogy minél hamarabb bemutatkozhassak az élvonalban, illetve, hogy onnantól kezdve a lehető legtöbb meccsen játszhassak Honvéd-mezben az NB I-ben. Nem titkolt célom, hogy a távoli jövőben a kispesti csapat meghatározó játékosa legyek, ezért dolgozom hétről-hétre!” – jelentette ki elszántan Eördögh András.






