Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Egymásért küzdeni

Egymásért küzdeni

Klub

Veröffentlicht: 01.01.2021, 01:00Lesezeit: 1 Min.

Szerdán is maga mellett tudná a serleget – önbizalmat és hitet adhatnak a sikerrel megvívott meccsek

Kedden százhúsz perces kupapárbaj az MTK ellen, majd vasárnap húsz percnyi emberhátránnyal nehezített csata a Debrecennel szemben. Erőltetett menetben, viszont sikeres meccsekkel készülhet a Budapest Honvéd FC a Magyar Kupa szerdai fináléjára.

„Frissnek semmiképpen se mondanám magam, a hosszabbításos elődöntő és a vasárnapi meccs is sokat kivett belőlem, nehéz volt a vasárnapi bajnoki is, hiszen az utolsó húsz percben emberhátrányban játszottunk. Viszont végig nagyon küzdöttünk, mostantól ennek kellene lennie az alapnak, hogy ennyire küzdünk egymásért – hangsúlyozta Hidi Patrik, aki társaival együtt délelőtt regeneráló edzésen, délután pedig a mezőkövesdi Nagy Dániellel párban a Magyar Labdarúgó Szövetség fotózásán vett részt. – A szezon újraindulása óta ilyen a program, hogy kevés időnk van egy-egy meccs között. Ismerjük a Kövesdet, kedden még videózunk, átvesszük, hogy mire kell figyelni és gyakoroljuk a saját taktikánkat. Nagyjából ennyire lehet elég a két nap, valamint arra, hogy frissüljünk.”

Hidi Patrik hozzátette, a fáradtság ellenére nagyon jól jött a vasárnapi győzelem, hiszen nincs annál jobb, mint amikor sikerrel a háta mögött készülhet az ember a következő – ráadásul kiemelten fontos – megméretésre. Főleg, ha sorozatban jönnek a pozitív élmények.

„Amikor jól szerepelsz, akkor minden könnyebb. Gyorsan megy ki a fáradtság a szervezetből, folyamatosan nő az önbizalom, egyre jobban bízunk egymásban, a taktikában, az új rendszerben – folytatta Hidi Patrik, aki az MLSZ fotózásán már magasba emelhette a serleget. – Az egész csapat nagyon várja a szerdai finálét, mindent megteszünk majd azért, hogy a döntő után nálunk legyen a kupa. Szép a Puskás Aréna, az MTK ellen is jó volt itt játszani, most pedig a szurkolóink is itt lehetnek, mindig extra lökést ad nekünk, ha ők velünk vannak.”

01.01.2021, 01:00Klub

Ähnliche Nachrichten

Über Zweihundert – Am Samstag soll ein fast achtjähriger Fluch gebrochen werden

Über Zweihundert – Am Samstag soll ein fast achtjähriger Fluch gebrochen werden

Informationen, Wissenswertes – alles, was man vor dem Auswärtsspiel gegen MTK Budapest wissen muss.

06.11.2026 | Klub

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Hier sind die Geburtstagskinder der Woche und die bedeutendsten Vereinsjubiläen.

03.11.2026 | Klub

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Unsere Oldies-Mannschaft feierte am Montag einen 2:1-Erfolg im Meisterschaftsspiel gegen Pénzügyőr SE.

02.11.2026 | Klub

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

Am 12. Spieltag der OTP Bank Liga feierten wir einen 1:0-Erfolg gegen Kisvárda Master Good und machten damit in der Tabelle wichtige Plätze gut.

30.10.2026 | Klub