Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Egység!

Egység!

Klub

Veröffentlicht: 19.06.2023, 20:08Lesezeit: 1 Min.
E-MailFacebook

A szakmai stáb bemutatkozása után orvosi vizsgálattal és felmérésekkel indult a felkészülés Kispesten

Korán indult a hétfői nap Kispesten, hiszen fél nyolckor már edzőinkkel és játékosainkkal is találkozhattunk az első csapat folyosóján és öltözőjében, a baráti üdvözlések, ölelések után pedig Fehér Péter szakmai igazgató és Pinezits Máté vezetőedző megtartotta a szezonnyitó s egyben bemutatkozó beszédét.

„Ez egy új kezdet a klubnak, remélem, senki számára sem kérdés, hogy vissza akarunk kerülni az első osztályba, ahol a helye van a Honvédnak. Egy olyan utat akarunk végigjárni, ahol az akadémiáról kikerülő játékosok fontos szerepet kapnak a teljesítményüknek köszönhetően. Mutassátok meg, hogy mire vagytok képesek, együtt kell mennünk előre, hogy egy erős Honvédot építsünk fel újra“ – mondta Fehér Péter.

Szakmai igazgatónk után Pinezits Máté vette át a szót, bemutatta a megújult stábot és beszélt a srácoknak az előttünk álló időszakról.

„Péterhez elsőként az egységet szeretném kiemelni, legyünk őszinték egymással és tisztelettel a másik felé. Egységes öltözőt és gondolkodásmódot kell kialakítanunk, ami a pályán is segít nekünk és hiszünk bennetek, jó játékosok vagytok. Fontos, hogy mindenki hozzátegye a magáét ehhez az úthoz, közösen hozzuk létre az előttünk álló időszak Honvédját és közösen érjük el a céljainkat“ – hangsúlyozta vezetőedzőnk.

Ezt követően orvosi vizsgálat és felmérések várnak a társaságra (a válogatottnál szereplők a jövő héten csatlakoznak majd), kedden pedig már a pályán lesz jelenése a játékosoknak.


19.06.2023, 20:08Klub

Ähnliche Nachrichten

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

Am 12. Spieltag der OTP Bank Liga feierten wir einen 1:0-Erfolg gegen Kisvárda Master Good und machten damit in der Tabelle wichtige Plätze gut.

30.10.2026 | Klub

Fans und Leinwand draußen, Kinder drinnen – Vor dem Ligaspiel gegen Kisvárda

Fans und Leinwand draußen, Kinder drinnen – Vor dem Ligaspiel gegen Kisvárda

Informationen und Wissenswertes – alles, was man über das Spiel gegen Kisvárda Master Good wissen muss.

29.10.2026 | Klub

Abschied aus dem Ungarischen Pokal

Abschied aus dem Ungarischen Pokal

In der 4. Runde des MOL Ungarischen Pokals mussten wir uns auswärts bei Gyirmót FC Győr mit 1:3 geschlagen geben und schieden damit aus dem laufenden Wettbewerb aus.

27.10.2026 | Klub

Zu Gast beim NB-II-Titelanwärter – Gyirmót ist die nächste Station

Zu Gast beim NB-II-Titelanwärter – Gyirmót ist die nächste Station

Infos und Wissenswertes – alles, was man vor dem Pokalspiel gegen Gyirmót FC Győr wissen muss.

27.10.2026 | Klub