Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Egységben az erő

Egységben az erő

Klub

Veröffentlicht: 01.01.2021, 01:00Lesezeit: 1 Min.

Szendrei Norbert szerint lökést adott a diósgyőri siker a Malmö előtt

Csütörtökön újra nemzetközi porondon bizonyíthat a Budapest Honvéd, az Európa-liga 2. selejtezőkörében a svéd Malmö FF együttesét fogadja hazai pályán. A két együttes szerdán már az összecsapás helyszínén, az Új Hidegkuti Nándor Stadionban hangolódott a találkozóra, Szendrei Norbert szerint pedig jól is sikerült az utolsó tréning, mint mondja, pörgős volt a vége, de elérte a célját.

„Abszolút pozitív a hangulat az öltözőben, mindenki érzi, hogy egy komoly mérkőzés vár ránk – árulta el fiatal középpályásunk. – Optimistán állunk a meccshez, amiben jelentős szerepe van a hétvégi, diósgyőri sikernek, a győzelem jó hangulatba terelt minket. Úgy gondolom, hogy ha egységesen, csapatként tudunk funkcionálni, akkor esélyünk lehet a továbbjutásra.”

A szezon elején combizomsérülés miatt hiányzó Szendrei Norbert az elmúlt 2 hétben már teljes értékű edzésmunkát végezhetett és elmondta, hogy jól érzi magát és fájdalmak nélkül végzi a gyakorlatokat. „Szerencsére pszichésen sincs problémám, nem érzem jobban, nem féltem a sérült lábamat, amikor pályára lépek, úgyhogy nem tart vissza már semmitől” – mondta.

A 20 éves középpályásunk a csütörtöki találkozó kapcsán kiemelte, biztosan sokat dobna a csapat játékán, ha szurkolók előtt mérkőzhetnének meg a svédekkel, de a tavaszi szezon és a Turku elleni Európa-liga-meccs során már gyűjtöttek tapasztalatot a zárt kapus meccsekből, így nem szabad, hogy ez befolyásolja a teljesítményt.

„Egy jó csapatot fogadunk, amelyik vezeti a svéd bajnokságot, szóval biztosan nem lesz egyszerű dolgunk – tekintett előre Szendrei Norbert. – Nehéz ellenfél lesz a Malmö, fizikailag nagyon erősek, magasak és erre építenek is a játékuk során, főleg a fejpárbajokat, fizikális párharcokat erőltetik. Úgy gondolom, hogy nekünk nem ebben kell felvennünk velük a versenyt, hanem a saját játékunkra kell koncentrálni, gyorsabban kell járatni a labdát, és ha fejben ott leszünk, akkor technikailag lehet esélyünk föléjük kerekedni.”

01.01.2021, 01:00Klub

Ähnliche Nachrichten

Über Zweihundert – Am Samstag soll ein fast achtjähriger Fluch gebrochen werden

Über Zweihundert – Am Samstag soll ein fast achtjähriger Fluch gebrochen werden

Informationen, Wissenswertes – alles, was man vor dem Auswärtsspiel gegen MTK Budapest wissen muss.

06.11.2026 | Klub

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Hier sind die Geburtstagskinder der Woche und die bedeutendsten Vereinsjubiläen.

03.11.2026 | Klub

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Unsere Oldies-Mannschaft feierte am Montag einen 2:1-Erfolg im Meisterschaftsspiel gegen Pénzügyőr SE.

02.11.2026 | Klub

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

Am 12. Spieltag der OTP Bank Liga feierten wir einen 1:0-Erfolg gegen Kisvárda Master Good und machten damit in der Tabelle wichtige Plätze gut.

30.10.2026 | Klub