Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Egységes hazai időpontok

Egységes hazai időpontok

Klub

Veröffentlicht: 18.01.2021, 15:55Lesezeit: 2 Min.

Február 28-án folytatódik a bajnokság második csapatunk számára

21 mérkőzést játszott le a Budapest Honvéd FC második csapata az NB III-as bajnokság Közép csoportjában, így tavasszal még 17 összecsapás vár együttesünkre. A sorozat február 28-án, hazai pályán, a Vác elleni találkozóval folytatódik, és május 30-án, szintén Kispesten, a Rákosmente FC ellen zárul a mieink számára.

A Honvéd hazai meccseit továbbra is vasárnap 11 órakor rendezi, ez alól Rákosmente elleni találkozó képez kivételt, hiszen az utolsó fordulóban valamennyi mérkőzés azonos időpontban, 18 órakor kezdődik.

Érdekesség, hogy a sorsolás következtében három első osztályú riválisunk második csapataival másfél héten belül találkozunk, hiszen április 18-án a Ferencvárossal, április 25-én a Pakssal, három nappal később pedig az Újpesttel mérkőzik meg Simon Miklós együttese.

 

NB III, KÖZÉP CSOPORT, 2020/2021 TAVASZI SZEZON:

 

22. forduló. 2021. február 28., vasárnap, 11 óra: 

Budapest Honvéd II–Vác

23. forduló. 2021. március 7., vasárnap:

Hódmezővásárhely–Budapest Honvéd FC II

24. forduló. 2021. március 14., vasárnap, 11 óra:

Budapest Honvéd II–Szekszárdi UFC

25. forduló. 2021. március 21., vasárnap:

ESMTK–Budapest Honvéd FC II

26. forduló. 2021. március 28., vasárnap, 11 óra:

Budapest Honvéd II–Dabas-Gyón

27. forduló. 2021. április 4., vasárnap:

Kőrösladány–Budapest Honvéd FC II

28. forduló. 2021. április 11., vasárnap, 11 óra:

Budapest Honvéd II–Taksony

29. forduló. 2021. április 14., szerda:

Kozármisleny–Budapest Honvéd FC II

30. forduló. 2021. április 18., vasárnap, 11 óra:

Budapest Honvéd II–Ferencváros II

31. forduló. 2021. április 25., vasárnap:

Paks II–Budapest Honvéd II

32. forduló. 2021. április 28., szerda:

Budapest Honvéd II–Újpest II

33. forduló. 2021. május 2., vasárnap:

Majosi SE–Budapest Honvéd FC II

34. forduló. 2021. május 9., vasárnap, 11 óra:

Budapest Honvéd II–Monor

35. forduló. 2021. május 12., szerda:

Dabas–Budapest Honvéd FC II

36. forduló. 2021. május 16., vasárnap, 11 óra:

Budapest Honvéd II–Dunaújváros

37. forduló. 2021. május 23., vasárnap:

Szegedi VSE–Budapest Honvéd FC II

38. forduló. 2021. május 30., vasárnap, 18 óra:

Budapest Honvéd II–Rákosmente FC

18.01.2021, 15:55Klub

Ähnliche Nachrichten

Über Zweihundert – Am Samstag soll ein fast achtjähriger Fluch gebrochen werden

Über Zweihundert – Am Samstag soll ein fast achtjähriger Fluch gebrochen werden

Informationen, Wissenswertes – alles, was man vor dem Auswärtsspiel gegen MTK Budapest wissen muss.

06.11.2026 | Klub

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Hier sind die Geburtstagskinder der Woche und die bedeutendsten Vereinsjubiläen.

03.11.2026 | Klub

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Unsere Oldies-Mannschaft feierte am Montag einen 2:1-Erfolg im Meisterschaftsspiel gegen Pénzügyőr SE.

02.11.2026 | Klub

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

Am 12. Spieltag der OTP Bank Liga feierten wir einen 1:0-Erfolg gegen Kisvárda Master Good und machten damit in der Tabelle wichtige Plätze gut.

30.10.2026 | Klub