Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Együtt lehetünk sikeresek

Együtt lehetünk sikeresek

Spiele

Veröffentlicht: 01.01.2021, 01:00Lesezeit: 1 Min.

A csapatmunka fontosságát hangsúlyozta Pisont István

Két héttel az MTK-val szembeni mérkőzést követően ismét a Szusza Ferenc Stadionban lép pályára a Budapest Honvéd, de csapatunk ezúttal vendégként szerepel Újpesten, a tabellán egy ponttal mögöttünk álló lila-fehérek ellen.

„Jó hangulatban várhatjuk az Újpest elleni találkozót, azt gondolom, elégedettek lehetünk az előző két meccsen gyűjtött négy ponttal. Egy erős Kisvárda otthonában szereztünk pontot, majd egy bármire képes Diósgyőrrel szemben nyertünk – kezdte Pisont István, a Honvéd vezetőedzője. – Elemeztük a szerdai mérkőzést, sok pozitívumot láttunk, javult a játékunk, amiért dicséret illeti a remek hozzáállással dolgozó játékosokat és a stáb munkáját is. A játékosok egyénileg is csapatként is jól teljesítettek, közösen értük el ezt a sikert. Most pedig elérkeztünk egy újabb kihíváshoz, idegenben lépünk pályára az Újpest ellen, amely kedden majdnem meglepetést okozott Kisvárdán. A lila-fehérek hasonló cipőben járnak, mint mi, kiélezett mérkőzésre számítok, szeretnénk kiegyensúlyozottan, jól futballozni. Nagyon jót tett a lelkeknek is a DVTK elleni fölényes siker, megpróbálunk arra összpontosítani, hogy kihozzuk magunkból azt, amire képesek vagyunk, és akkor sikeresek lehetünk.”

01.01.2021, 01:00Spiele

Ähnliche Nachrichten

Vier-Tore-Remis im Hidegkuti-Stadion

Vier-Tore-Remis im Hidegkuti-Stadion

Am 13. Spieltag der OTP Bank Liga trennten wir uns von MTK Budapest auswärts mit einem 2:2-Unentschieden.

07.11.2026 | Spiele

Ákos Baki: Zu Hause kann unser Ziel nur sein, alle drei Punkte zu holen

Ákos Baki: Zu Hause kann unser Ziel nur sein, alle drei Punkte zu holen

Unser Verteidiger hält den Gegner für eine spielstarke, kombinationsfreudige Mannschaft. Der Kader von ZTE hat sich seit dem Halbfinale des Ungarischen Pokals im April allerdings stark verändert – das müssen wir in dieser Phase der Saison nutzen.

29.08.2026 | Spiele

Heimfluch gebrochen: Frauenfußball kehrt mit einem Sieg ins Bozsik zurück

Heimfluch gebrochen: Frauenfußball kehrt mit einem Sieg ins Bozsik zurück

Die Mannschaft von Balázs Dörnyei setzte sich am zweiten Spieltag der Simple Frauenliga dank der Tore von Fanni Vachter und Sára Krisztin mit 2:0 gegen Szekszárdi UFC durch.

14.08.2026 | Spiele

Auf in die Atomstadt! – Zu Gast beim dreimaligen Podiumsplatzinhaber

Auf in die Atomstadt! – Zu Gast beim dreimaligen Podiumsplatzinhaber

Informationen und Wissenswertes – alles rund um das Spiel am Sonntag gegen Paksi FC.

08.08.2026 | Spiele