Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Élete része a Honvéd – Videó!

Élete része a Honvéd – Videó!

Klub

Veröffentlicht: 01.01.2021, 01:00Lesezeit: 2 Min.

Nagy Gergő szerződést hosszabbított, így a 14. idényét kezdi meg Kispesten

Két hónap és egy nap híján immár 13 éve erősíti a Budapest Honvédot Nagy Gergő, most pedig örömmel számolhatunk be róla, hogy csapatunk bajnok és kupagyőztes középpályása meghosszabbította a szerződést, így jövő nyárra már elmondhatja magáról, hogy több időt töltött élete során Kispesten, mint amennyit nem.

„Külön része az életemnek a Honvéd, majdnem a felét itt töltöttem már, itt cseperedtem felnőtté, hálás vagyok, hogy továbbra is viselhetem ezt a címert – kezdte Nagy Gergő, miután Kun Gábor ügyvezető igazgató és középpályásunk is ellátta kézjegyével a megállapodást. – Mondhatnám, hogy már nem vagyok mai csirke, annyira viszont még nem vagyok öreg, hogy ne érhessünk még el pár hasonló sikert, mint az elmúlt években tettük. Gyerekként mindenki arról álmodozik, hogy majd egyszer a Bundesligában, vagy a Premier League-ben szerepel, én is úgy érkeztem az akadémiára, hogy itt felnövök, bemutatkozom az NB I-ben, aztán megjárom a nagy országokat. Nem így sikerült, de ha valamit kívánhattam volna még, akkor az egy ehhez hasonló pályafutás lett volna, hogy hosszú időt töltsek el egy klubnál. Lojális típus vagyok, a családomat, illetve a párkapcsolatomat illetően is, a mai világban egy ritka tulajdonság, nem bánom, hogy így alakult a karrierem.”


Az aláírást követően – a megállapodás egy évre szól, de tartalmaz opciót a hosszabbításra is – Kun Gábor ügyvezető igazgató, hangsúlyozta, örül, hogy a Honvéd a jövőben is számíthat a csupaszív, a közösség tagjaként is fontos játékosra.

„Gergő a Magyar Futball Akadémián nevelkedett, értéke a klubnak, ezért is örülünk, hogy a folytatásban is a Honvéd tagja lesz, bízunk benne, hogy a jövőben is érünk el együtt sikereket” – tette hozzá Kun Gábor.

A 27 esztendős középpályás felidézte, hogy akadémistaként mindent megnyertek, csak ott nem győztek, ahol nem léptek pályára, a felnőttkarrier azonban nehezebben indult, akadtak a klubnak nehezebb időszakai, amikor nem úgy állt a helyzet, hogy Nagy Gergő később bajnok és kupagyőztes lesz majd Kispesten.

„Akkoriban ezt törésnek éreztem, a siker helyét a szenvedés és a küzdés vette át, ezért kisebb elégtételt is jelentett számomra a 2017-es bajnoki cím, majd az idei kupagyőzelem – folytatta Nagy Gergő. – A koronavírus miatt az egyeztetések is megálltak, pedig már majdnem a folyamat végén voltunk, de örülök, hogy sikerült megegyeztünk a Honvéddal. A bajnok és a kupagyőztes csapat gerince hasonló volt, így innentől kezdve csak új és nagyobb célokat szabad megfogalmazni. Ami engem illet, vágyom rá, hogy egy azon idényben legyünk bajnokok és nyerjünk kupát, azzal lehetne überelni az eddigi sikereket.”


NAGY Gergő

Született: 1993.01.07.

Pályafutása: Gyulai Termál FC, Békéscsaba UFC, Budapest Honvéd FC

NB I-es mérkőzés/gól: 189/7

Kiemelkedő sikerei: magyar bajnok (2017), Magyar Kupa-győztes (2020), magyar bajnoki bronzérmes (2018), Magyar Kupa-ezüstérmes (2019)

01.01.2021, 01:00Klub

Ähnliche Nachrichten

Über Zweihundert – Am Samstag soll ein fast achtjähriger Fluch gebrochen werden

Über Zweihundert – Am Samstag soll ein fast achtjähriger Fluch gebrochen werden

Informationen, Wissenswertes – alles, was man vor dem Auswärtsspiel gegen MTK Budapest wissen muss.

06.11.2026 | Klub

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Hier sind die Geburtstagskinder der Woche und die bedeutendsten Vereinsjubiläen.

03.11.2026 | Klub

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Unsere Oldies-Mannschaft feierte am Montag einen 2:1-Erfolg im Meisterschaftsspiel gegen Pénzügyőr SE.

02.11.2026 | Klub

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

Am 12. Spieltag der OTP Bank Liga feierten wir einen 1:0-Erfolg gegen Kisvárda Master Good und machten damit in der Tabelle wichtige Plätze gut.

30.10.2026 | Klub