Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Elhunyt Szűcs Lajos

Elhunyt Szűcs Lajos

Klub

Veröffentlicht: 01.01.2021, 01:00Lesezeit: 1 Min.

Hetvenhat esztendős korában elhunyt a Budapest Honvéd egykori kiváló labdarúgója

Szűcs Lajos 1943. december 10-én, Apatinban született. 1957-62 között az Újpesti Dózsa, 1963-66 között a Dorogi Bányász, 1966-69 között az FTC labdarúgója volt. A ferencvárosi évek után az átigazolási szabályzat merevsége miatt egy évig nem léphetett pályára hivatalos mérkőzésen, ezt követően hat éven át, 1971-77 között szerepelt a Budapest Honvéd csapatában. 

Első kispesti szezonját követően az év játékosának választották, tagja volt az 1971-72-es, majd az 1974-75-es bajnoki ezüstérmes, 1975-ben pedig a Bajnokok Tornáján győztes együttesnek. Az UEFA kupában 18 találkozón játszott a Honvéd színeiben, az 1973-74-es sorozatban a kassaiaknak gólt is lőtt. Kispesti pályafutása alatt 180 bajnoki mérkőzésen lépett pályára és 18 találatot szerzett.

1977-80 között a Bp. Vasas Izzó, majd 1982-ben a Hévíz játékosa volt. Az 1968-as, mexikóvárosi olimpián aranyérmes, 1972-ben olimpiai ezüstérmes lett a magyar válogatottal. Az 1968. évi aranylabda szavazáson a 17. helyet érte el. A nagyválogatottban 37-szer szerepelt és 2 gólt is szerzett – ebből 23 alkalommal a Bp. Honvéd játékosaként, amely időszak alatt 1 gól volt a mérlege.

Szűcs Lajos az első pillanattól az utolsóig mindig fáradhatatlanul küzdő, rokonszenves játékos volt, akit a közönség csupa szív játékáért kedvelt. A hetvenhat esztendős korában elhunyt labdarúgó emlékét örökké megőrizzük. 

01.01.2021, 01:00Klub

Ähnliche Nachrichten

Über Zweihundert – Am Samstag soll ein fast achtjähriger Fluch gebrochen werden

Über Zweihundert – Am Samstag soll ein fast achtjähriger Fluch gebrochen werden

Informationen, Wissenswertes – alles, was man vor dem Auswärtsspiel gegen MTK Budapest wissen muss.

06.11.2026 | Klub

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Hier sind die Geburtstagskinder der Woche und die bedeutendsten Vereinsjubiläen.

03.11.2026 | Klub

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Unsere Oldies-Mannschaft feierte am Montag einen 2:1-Erfolg im Meisterschaftsspiel gegen Pénzügyőr SE.

02.11.2026 | Klub

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

Am 12. Spieltag der OTP Bank Liga feierten wir einen 1:0-Erfolg gegen Kisvárda Master Good und machten damit in der Tabelle wichtige Plätze gut.

30.10.2026 | Klub