Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Elitkörös ellenfelek

Elitkörös ellenfelek

Akademie

Veröffentlicht: 09.12.2021, 12:10Lesezeit: 1 Min.
E-MailFacebook

Kisorsolták az Eb-selejtezők második körének beosztását az U17-es és U19-es válogatottaknál

Szerdán sorsolták a márciusi elitkör csoportjait, így az U19-es és az U17-es válogatott is ellenfeleket kapott a tavaszi folytatásra.

 A fiatalabb korosztályban a magyar válogatott legjobb csoportharmadikként jutott a selejtező második fordulójába, ahol a házigazda Hollandiával, Görögországgal és Szlovákiával kell majd megküzdenie az izraeli Európa-bajnokságra való kijutásért, ahova a nyolc csoportgyőztes mellett a hét legjobb második helyezett kvalifikálja magát. Az előző körben hat Honvéd-MFA játékos, Menyhárt Barnabás, Mihály Bálint, Nagy Dávid, Pintér Máté, Szabó Tibor és Szűcs Tamás segítette hozzá a válogatottat a sikerhez.

Az U19-eseknél elsőként végzett a magyar csapat a kvartettjében októberben három Honvéd-MFA játékossal, Benczenleitner Barnával és Kerezsi Zalánnal és Török Kevinnel a soraiban, így a második kalapból várta a sorsolást. Tímár Krisztián együttese végül Törökországgal, Izraellel és Skóciával került egy négyesbe, ebben a korosztályban csak a csoportelsők vehetnek majd részt a szlovákiai Eb-n. Az elitkörös minitorna küzdelmeit Magyarországon játsszák, így válogatottunk hazai pályán vívhatja ki a továbbjutást.

Elkészítették a következő U17-es és U19-es Európa-bajnoki selejtezők beosztását is. Előbbinél nem érdekeltek a mieink, ugyanis Magyarországon rendezik meg 2023-ban a kontinensviadalt, az U19-esek Írországot, Walest és Gibraltárt kapták ellenfélnek.

(fotó :mlsz.hu)

09.12.2021, 12:10Akademie

Ähnliche Nachrichten

András Vass und Bence Márta sind die Besten im September und Oktober

András Vass und Bence Márta sind die Besten im September und Oktober

Nach der Abstimmung unseres Trainerstabs verdienten sich András Vass im September und Bence Márta im Oktober die Auszeichnung als Spieler des Monats an unserer Akademie.

03.11.2026 | Akademie

Sechs unserer Spieler im Einsatz beim U18-Länderspiel gegen die Slowakei

Sechs unserer Spieler im Einsatz beim U18-Länderspiel gegen die Slowakei

Die ungarische U18-Nationalmannschaft trennte sich im Testspiel gegen die Slowakei mit einem 2:2-Unentschieden.

03.11.2026 | Akademie

Nachwuchs-Rückblick: U19-Erfolg gegen FTC, U14 bleibt ungeschlagen

Nachwuchs-Rückblick: U19-Erfolg gegen FTC, U14 bleibt ungeschlagen

Unsere U19 feierte einen 3:0-Erfolg gegen Ferencváros, während die U15 gegen die Illés Akadémia alle drei Punkte zu Hause behielt. Unsere U17-, U16- und U14-Teams beendeten ihre Meisterschaftsspiele am Wochenende jeweils mit einem Unentschieden.

30.10.2026 | Akademie

Unsere U19 zieht mit einem Kantersieg in die nächste Pokalrunde ein

Unsere U19 zieht mit einem Kantersieg in die nächste Pokalrunde ein

Am Mittwoch zog auch unsere U19-Mannschaft im Ungarischen Pokal in die nächste Runde ein: Die Schützlinge von Márton Bogdánfi feierten einen souveränen 7:0-Auswärtssieg beim Dorogi FC.

24.10.2026 | Akademie