Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Eljött a tettek ideje!

Eljött a tettek ideje!

Klub

Veröffentlicht: 01.01.2021, 01:00Lesezeit: 2 Min.

A nehézségek sem jelenthetnek kifogást az eddigi szereplésre

11 mérkőzés után 9 ponttal az OTP Bank Liga utolsó helyén áll a Budapest Honvéd FC, a csapat vártnál gyengébb szereplése kapcsán pedig Kun Gábor ügyvezető adott interjút honlapunknak.

Hogy aludt az elmúlt napokban meccs után?

Természetesen rosszul, mint mindenki, akinek számít a Honvéd, de hadd kezdjem a legfontosabbal! A tabellán elfoglalt helyezésünk méltatlan a Honvéd hagyományaihoz, személy szerint számomra is elfogadhatatlan. Ehhez képest mellékes, hogy én miként alszom.

Nem indult jól a szezon, pedig a nyári igazolásokkor mindenki nagyon bizakodó volt, ehhez képest jelenleg utolsó a Honvéd a bajnokságban. Mi az oka a gyenge szereplésnek?

Valóban, a nyári igazolásokat az vezérelte, hogy erősebb csapattal vágjunk neki az új szezonnak. Ennek érdekében visszahoztunk több olyan válogatott kerettag játékost, akik tagjai voltak a legutóbb bajnokságot nyert együttesnek. Többségében tehát Honvéd-kötődésű és magyar játékosokkal erősítettünk. Bódog Tamás személyében egy agilis, nemzetközi tapasztalattal is rendelkező edzőnk lett. A keret egyértelműen erősödött, még ha bizonyos játékosoknak volt is lemaradása, de el akartuk kerülni a tavalyi nehéz évkezdést, amikor is az első 6 meccsből csak egyet sikerült megnyerni. Aztán jöttek az első, nem túl jól sikerült mérkőzések, majd pár vállalható eredmény, végül a koronavírus-járvány második hulláma, ami – talán nem túlzás ezt mondani – letarolta a csapatot. Mindezek miatt egyre görcsösebbé, frusztráltabbá vált mindenki, ez érződik a játékunkon, de ezek se lehetnek kifogások a mostani helyezésre.

Mi lehet a megoldás, mit tesz a vezetés azért, hogy előrébb lépjünk?

Nagyon egyszerű a képlet. Hétvégén nyernünk kell, más eredmény esetén változtatásra van szükség.

Bódog Tamás irányítja a csapatot az MTK ellen?

Igen, de ő is tisztában van azzal, hogy hétvégén csak a győzelem az elfogadható. Tapasztalt szakember, pontosan érzi és érti, hogy milyen elvárások vannak a Honvéd mindenkori edzőjével szemben.

És vannak elvárások a szurkolók részéről is, akik elkeseredettek az eredmények láttán…

Teljesen igazuk van! Abszolút megértem, hogy mit éreznek, mert pontosan ugyanezeket érzem én is. Elégedetlen, dühös, kiábrándult vagyok – de azt hiszem beszélhetek a teljes vezetőség nevében is – szóval frusztráltak vagyunk egy-egy vereség után. Mondjuk ki, szégyenteljes a mostani teljesítmény! Az előző szezonban a szurkolók buzdításának, kitartásának is köszönhettük a Magyar Kupa-győzelmünket, a mostani idényben is mellettünk álltak, és reméljük, állnak is a nehéz helyzetben. Miattuk is kötelező javítanunk!

Mire lehet képes a Honvéd a szezon hátralevő kétharmadában?

Nyilván sokkal többre, mint az első harmadában. Ígérgetni nem szeretnék, eljött a tettek ideje!

01.01.2021, 01:00Klub

Ähnliche Nachrichten

Über Zweihundert – Am Samstag soll ein fast achtjähriger Fluch gebrochen werden

Über Zweihundert – Am Samstag soll ein fast achtjähriger Fluch gebrochen werden

Informationen, Wissenswertes – alles, was man vor dem Auswärtsspiel gegen MTK Budapest wissen muss.

06.11.2026 | Klub

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Hier sind die Geburtstagskinder der Woche und die bedeutendsten Vereinsjubiläen.

03.11.2026 | Klub

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Unsere Oldies-Mannschaft feierte am Montag einen 2:1-Erfolg im Meisterschaftsspiel gegen Pénzügyőr SE.

02.11.2026 | Klub

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

Am 12. Spieltag der OTP Bank Liga feierten wir einen 1:0-Erfolg gegen Kisvárda Master Good und machten damit in der Tabelle wichtige Plätze gut.

30.10.2026 | Klub