Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Elkezdték a felkészülést a lányok

Elkezdték a felkészülést a lányok

Frauenfußball

Veröffentlicht: 12.01.2024, 20:47Lesezeit: 1 Min.
E-MailFacebook

A bajnokságban második női csapatunk számára is véget ért a téli szabadság

Karácsonyig kaptak pihenőt a női együttesünk játékosai, utána pedig már egyéni edzésterv alapján készültek a lányok, akik a héten tértek vissza Kispestre, hogy a konditermi tesztekkel nekivágjanak a téli felkészülésnek.

Martin Masaryk együttese hétfőtől már az edzőpályán folytatja a gyakorlásokat, a lányokra kéthónapos felkészülés vár a március 16-i bajnoki rajtig, igaz, az első tétmeccsét már 10 nappal korábban lejátssza a társaság, március 6-án rendezik ugyanis a Simple Női Kupa negyeddöntőjét.

A Lőrinci Kitartás elleni, szezonnyitó bajnoki meccsig a tervek szerint hét edzőmérkőzés vár a csapatra, az első január 27-én a szlovákiai Komáromban a Spartak Trnava ellen.

Női csapatunk tíz győzelemmel és egy vereséggel zárta az őszi idényt és csak rosszabb gólkülönbsége miatt második az NB II Keleti csoportjában, amelynek élén (egyelőre) az Újpest áll.


12.01.2024, 20:47Frauenfußball

Ähnliche Nachrichten

Seit acht Pflichtspielen ungeschlagen – Sieg in Szekszárd dank Toren von Vachter und Palama

Seit acht Pflichtspielen ungeschlagen – Sieg in Szekszárd dank Toren von Vachter und Palama

Unsere Frauenmannschaft hat am 13. Spieltag der Simple Női Liga einen 2:0-Sieg bei Szekszárd FC gefeiert.

25.10.2026 | Frauenfußball

Rebeka Róth: Unser Ziel ist es, unsere ungeschlagene Serie fortzusetzen

Rebeka Róth: Unser Ziel ist es, unsere ungeschlagene Serie fortzusetzen

Wir haben mit unserer Mittelfeldspielerin Rebeka Róth über das Spitzenspiel gegen MTK, den neuen Modus der Simple Női Liga sowie das Ligaspiel am Samstag gegen den Szekszárd FC gesprochen.

25.10.2026 | Frauenfußball

Auswärtsspiel steht an – Unser Frauenteam reist nach Szekszárd

Auswärtsspiel steht an – Unser Frauenteam reist nach Szekszárd

Informationen, Wissenswertes – alles, was man über das Spiel gegen den Szekszárd FC wissen sollte.

24.10.2026 | Frauenfußball

Torloses Remis im Derby gegen MTK nach verrückter Schlussphase

Torloses Remis im Derby gegen MTK nach verrückter Schlussphase

In der 12. Runde der Simple Női Liga trennten wir uns mit einem 0:0-Unentschieden von MTK Budapest.

22.10.2026 | Frauenfußball