Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Ellenfélből csapattárs

Ellenfélből csapattárs

Klub

Veröffentlicht: 22.01.2021, 19:10Lesezeit: 2 Min.

Interjú – Nagy Dominik segítségére is számít Lukas Klemenz a beilleszkedésben

A Wisla Kraków csapatától érkezett a Budapest Honvéd negyedik téli igazolása, Lukas Klemenz, aki két és fél éves, hosszabbítási opcióval ellátott megállapodást kötött klubunkkal. A 25 éves lengyel védő a szerződés aláírását követően beszélt honlapunknak az első benyomásokról. 


Miért döntöttél a Honvéd mellett?

Elsősorban azért, mert tudtam, egy remek klubról van szó. Ugyanakkor hozzátartozott a sportigazgató, Urbányi István eltökéltsége is, aki naponta felhívott telefonon, hogy ide csábítson. Már a nyáron elkezdtünk erről beszélgetni, akkor azonban a Kraków nem szeretett volna elengedni. Nekem viszont nagyon megtetszett az ajánlat, úgy éreztem, hogy ez egy remek lehetőség lesz a számomra, úgyhogy megbeszéltem a feleségemmel, és miután az előző klubom is beleegyezett, ezúttal már létrejöhetett a megállapodás.

Milyen érzés volt aláírni a kispesti megállapodást?

Nagyon boldog vagyok, hogy itt lehetek, és ki is használom az alkalmat, hogy köszöntsem az összes szurkolót! Még sosem jártam Magyarországon, de az első benyomásaim nagyszerűek, mind a klubról, mind az országról. Budapest gyönyörű város, biztosan élvezem majd az itteni életet, később csatlakozik majd hozzám a feleségem és a gyerekeim is. Mindenekelőtt pedig már alig várom, hogy felhúzhassam a Honvéd-mezt.


Említetted, hogy remek klubnak tartod a Honvédot… 

Igen, ismerem a klub történetét, tudom, hogy rengeteg kiváló eredményt ért el, a bajnoki címektől a kupagyőzelmekig, s azt is, hogy 1909 óta őrzi a hagyományokat. Úgy hallom, nagyon szép stadionja lesz a csapatnak, várom már, hogy ott lépjek pályára. Játszott már egy honfitársam a Kispesten, Robert Warzycha, de a mostani csapatban is van ismerős, ugyanis Nagy Dominikkal játszottunk egymás ellen a lengyel bajnokságban, amikor a Legia Warszava játékosa volt.

Talán össze is beszéltetek az átigazolásotokról?

Azt nem, ő is csak nemrég írta alá a szerződését, én is csak nemrég érkeztem Budapestre, úgyhogy csak minap váltottunk pár szót. Kiváló játékos, aki nagy segítségére lesz a Honvédnak, na és remélem, nekem is, hiszen beszél lengyelül, úgyhogy bízom benne, hogy számíthatok majd rá, amikor először besétálok az öltözőbe.

Milyen reményekkel vágsz bele a munkába a Honvédnál?

Számomra mindig a csapat érdekei az elsők, az egyéni céljaim is ehhez igazodnak. Bízom benne, hogy rengeteg sikerben lesz részünk együtt és sok mérkőzést nyerünk majd. Tisztában vagyok vele, hogy pillanatnyilag nem a legjobb helyezést foglalja el a Honvéd a bajnokságban, de ez egy remek csapat, amely sokkal többre képes annál, amit a tabella mutat. Remélem, hogy ezt tavasszal meg tudjuk majd mutatni, ahogyan azt is, hogy én is hozzájárulhatok majd a sikeres szerepléshez. 

22.01.2021, 19:10Klub

Ähnliche Nachrichten

Über Zweihundert – Am Samstag soll ein fast achtjähriger Fluch gebrochen werden

Über Zweihundert – Am Samstag soll ein fast achtjähriger Fluch gebrochen werden

Informationen, Wissenswertes – alles, was man vor dem Auswärtsspiel gegen MTK Budapest wissen muss.

06.11.2026 | Klub

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Hier sind die Geburtstagskinder der Woche und die bedeutendsten Vereinsjubiläen.

03.11.2026 | Klub

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Unsere Oldies-Mannschaft feierte am Montag einen 2:1-Erfolg im Meisterschaftsspiel gegen Pénzügyőr SE.

02.11.2026 | Klub

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

Am 12. Spieltag der OTP Bank Liga feierten wir einen 1:0-Erfolg gegen Kisvárda Master Good und machten damit in der Tabelle wichtige Plätze gut.

30.10.2026 | Klub