Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Élni a lehetőségekkel

Élni a lehetőségekkel

Klub

Veröffentlicht: 07.08.2021, 15:54Lesezeit: 2 Min.
E-MailFacebook

A helyzetkihasználáson javítana Zsótér Donát az MTK otthonában

Az 50. honvédos bajnoki mérkőzésén lépett pályára a Debrecen ellen Zsótér Donát, amikor a 67. percben pályára küldte őt Horváth Ferenc vezetőedző az OTP Bank Liga 1. fordulójában. Bár a kerek szám ezúttal nem párosult sikerrel a Bozsik Arénában, középpályásunk azért örömmel tekint vissza kispesti jubileumára.

„Nem is tudtam, hogy az ötvenedik honvédos meccsemnél járok, én is csak utólag szembesültem vele – vallotta be Zsótér Donát. – Igazából nem nagyon tartom fejben a meccsszámaimat, de néha-néha azért ránézek, hogy összesen mennyi bajnokit játszottam már. Ez az ötvenes viszont meglepett, azt hittem, már többnél járok. De ezt pozitív értelemben mondom, többnek tűnik, hiszen sok mindent átéltem Kispesten. Örülök neki, hogy ennyiszer pályára léphettem a csapattal és bízom benne, hogy még sok meccset játszhatok a Honvédban.“


A nagy napot beárnyékolta, hogy az első hazai tétmeccset nem sikerült győzelemmel zárnia a kispestieknek a Bozsik Arénában, azonban Zsótér Donát igyekszik a pozitívumokra koncentrálni. Mint mondja, egyetért vezetőedzőnkkel abban, hogy az első félidő játéka optimizmusra ad okot, s vallja, ha ilyen teljesítményt tud nyújtani a csapat 90 percen át, felveheti a versenyt bármelyik bajnoki riválisával. 

„Úgy gondolom, messzemenő következtetést még nem szabad levonni a Debrecen elleni meccsből, hiszen az első bajnokit játszottuk a szezonban – szögezte le a középpályás. – Bizakodva várjuk az MTK elleni mérkőzést, mindenki erre koncentrál. Egész héten igyekezett mindenki kijavítani a hibáit, próbált mindenki építő kritikával dolgozni és természetesen a győzelemért lépünk pályára szombaton.“

Zsótér Donát hozzátette, furcsa lesz visszatérni korábbi „albérletünkbe“, különösképp miután az előző szezonból nem sok szép emléket dédelget a csapat az MTK stadionjából. Ezen azonban szeretnének változtatni a szombati bajnokin és győzelemmel távozni, immár vendégként a Hidegkutiból.

„Nehéz ellenfél lesz az MTK, sok formációban tudnak játszani, sok jó, kombinatív játékosuk van, nekünk viszont csak a saját játékunkkal, a saját dolgunkkal kell foglalkoznunk – jelentette ki Zsótér Donát, aki szerint a siker kulcsa a helyzetkihasználásban rejlik. – A Debrecen ellen is sok helyzetünk volt az első félidőben, ha az utolsó passzokra jobban ügyelünk, még több ziccert ki tudunk alakítani, ezeket viszont könyörtelenül ki is kell használnunk, ha meccseket akarunk nyerni.“

07.08.2021, 15:54Klub

Ähnliche Nachrichten

Über Zweihundert – Am Samstag soll ein fast achtjähriger Fluch gebrochen werden

Über Zweihundert – Am Samstag soll ein fast achtjähriger Fluch gebrochen werden

Informationen, Wissenswertes – alles, was man vor dem Auswärtsspiel gegen MTK Budapest wissen muss.

06.11.2026 | Klub

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Hier sind die Geburtstagskinder der Woche und die bedeutendsten Vereinsjubiläen.

03.11.2026 | Klub

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Unsere Oldies-Mannschaft feierte am Montag einen 2:1-Erfolg im Meisterschaftsspiel gegen Pénzügyőr SE.

02.11.2026 | Klub

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

Am 12. Spieltag der OTP Bank Liga feierten wir einen 1:0-Erfolg gegen Kisvárda Master Good und machten damit in der Tabelle wichtige Plätze gut.

30.10.2026 | Klub