Szombaton 17:00 órától zárja a Kisvárda elleni mérkőzéseinek sorát a szezonban csapatunk, hiszen harmadszor lépünk pályára a szabolcsiak ellen, s másodszor idegenben. A találkozó kapcsán Dean Klafuriccsal beszéltük át az előttünk álló mérkőzést és a bajnokságból hátralevő időszakot.
A Kisvárda az elmúlt nyolc mérkőzésén nem tudott nyerni, ilyen helyzetben a legveszélyesebb az ellenfél?
Tény, hogy hétvégi riválisunk formája nem a legjobb és az is előfordulhat, hogy pont ellenünk változik ez, viszont ránk is igaz, hogy jól kell futballoznunk, a lehető legtöbbet kell kihoznunk a szombati meccsből. Szükségünk van a három pontra, nagy rajtunk a nyomás, igaz, a Kisvárdán is, mivel otthon játszanak, hazai közönség előtt. A tabellát nézve a többség őket tarthatja esélyesnek, nekünk pedig meglepetést kell okoznunk!
A legutóbbi bajnoki mérkőzésünkön kellemetlen, jó értelemben véve agresszív futballt játszó riválisnak bizonyult a Kisvárda, Most is erre készülhetünk?
Bár azóta edzőt váltottak, Milos Kruscic vette át a csapatot, de a Kisvárdának mindig is volt egy felismerhető, kellemetlen stílusa. Ez az egyik nagy erényük, és azt sem szabad elfelejteni, hogy az előző szezon ezüstérmesről beszélünk, kitűnő játékosok alkotják a keretüket. De arra készülünk, hogy legyen válaszunk a pályán erre a futballra!
Az idei év nagy részére elmondható, hogy bár az eredmények ezt nem mindig tükrözik, stílusos, látványosabb futballt játszunk. Miben változott a csapat az irányításod alatt?
A labdás fázisban felismerhető, sokat gyakorolt építkezési sémákat igyekszünk használni. Minden találkozót úgy közelítünk meg, hogy szeretnénk a labdát birtokolva dominálni, ráerőltetni az akaratunkat a riválisokra. Nyilvánvalóan, előfordult már az is, hogy visszaálltunk és az átmenetekre rendezkedtünk be, amelyek szintén az eredményességet szolgálták, összességében felismerhető stílusa lett a csapatnak, viszont ennek győzelmekkel is kell párosulnia, hiszen látjuk a tabellát, sajnos még mindig kieső helyen vagyunk.
A kiesés elkerülése érdekében miben kell a leginkább előre lépnünk?
Rengeteg területen kell még fejlődnünk, ez nem is kérdés. Az eredményeket nézve az elsődleges, hogy képesek legyünk a már „megnyert“ mérkőzéseket valóban behúzni. Az idényben többször is volt rá precedens, hogy hiába voltunk előnyben vagy nyújtottunk domináns játékot, pontokat vettek el tőlünk az ellenfelek, például legutóbb az Újpest, meg kell tudnunk tartani az eredményt. A befejezésekkel sem vagyok elégedett, jó minőségű helyzeteket dolgozunk ki, de nem mindig rúgjuk be őket. Ezt is gyakorolni kell, a játékosoknak át kell törniük magukban azt a bizonyos mentális gátat, amit a sok kihagyott ziccer miatt felépítettek magukban.
A 12 csapatos bajnokságban sok izgalmat hordoz magában, ráadásul az OTP Bank Ligában gyakorlatilag a dobogósokat leszámítva szinte bárki nehéz helyzetbe (matematikailag még most is 7 csapat búcsúzhat az első osztálytól), kiesés közelébe került néhány vereséggel, miközben sorozatban két-három győzelemmel már az érmes helyek felé lehet kacsintgatni. Egy pillanatra sem érezheti magát biztonságban az ember, mennyire nehéz megbirkózni ezzel a hullámvasutazással
Jó felvetés, viszont inkább onnan közelíteném meg, hogy számunkra ez nagy lehetőség is, mert pillanatok alatt kikeveredhetünk a veszélyzónából, ha elegendő pontot szerzünk az előttünk álló öt mérkőzésen. Nem tudom, hogy ez az ellenfeleknek ezt miként kezelik, nekünk nem is az a fontos. Az viszont tudom, hogy nagy esély számunkra, hogy ennyire sűrű a mezőny, amivel kötelességünk élni!





