Számok
1
– Christian Gomis a Paks ellen játszotta első bajnoki meccsét Honvéd-mezben.
– Kerezsi Zalán első NB I-es gólját szerezte a Paksi zöld-fehérek ellen.
2
Nenad Lukic másodszor duplázott a Paks ellen. Korábban 2021 decemberében a 3-2-re megnyert találkozón lőtt két gólt.
18
A Paks–Honvéd párosítás csaknem fele döntetlen eredményt hozott. A 40 találkozó közül 18 pontosztozkodással végződött.
40
Az OTP Bank Liga 3. fordulójában a Paksi FC és a Bp. Honvéd 40. bajnoki meccsét játszotta egymás ellen.
Tudtad?
A Honvéd–Paks párosítás történetében nem egyedülálló a hatgólos döntetlen. 2012 augusztusában a Bozsik Stadionban szintén 3–3-ra végződött a két csapat mérkőzése.
A hét mondása
Tam Courts, a Honvéd vezetőedzője: „Vegyes érzések vannak bennem, mert két góllal is vezetett már a csapat, a szurkolóktól is megkaptunk minden támogatást. Kétgólos előnyünk birtokában azt vártam volna, hogy koncentrált marad a csapata, de kaptunk két gólt gyorsan egymás után szabadrúgásból, így újra össze kellett szednie magát a csapatnak, hogy megmutassa, milyen fából faragták a játékosokat. Egy szuper találattal ismét vezetést szereztünk, de a végén a Paks tizenegyesből egyenlített, így hiába szereztünk hazai pályán három gólt, be kellett érnünk az egy szerzett ponttal.”
Ez történt a héten (augusztus 15–21.):
100 éve:
A német-holland túrán résztvevő Kispesti AC 1922 augusztus 16-án a hollandiai Leeuwarden városában 6–1-re verte a holland liga negyedik helyezettjét, a Frisia Leeuwarden csapatát. A mérkőzés hőse a négy gólt szerző Stallmach volt.
50 éve:
1971. augusztus 15-én a Bp. Honvéd Kispesten 1–1-es döntetlent játszott a Salgótarjáni BTC-vel, gólunkat Szűcs Lajos lőtte.
25 éve:
1997. augusztus 16-án Varga Zoltán irányításával a második felkészülési mérkőzését játszotta a Kispest-Honvéd. A piros-feketék 1–1-es döntetlent játszottak az MTK vegyes ellen.
Születésnapok
augusztus 15.: Menyhárt Kálmán (1955)
augusztus 16.: László András (1976)
augusztus 18.: Pandur Róbert (1962)
augusztus 19.: Forrai Attila (1973)
augusztus 20.: Robert Warzycha (1963), Gilicz István (1934)
augusztus 21.: Macsali Gyula (1932)
Elhunyt
augusztus 18.: Mihalecz Boldizsár (2010)
Csapataink eredményei:
OTP Bank Liga: Budapest Honvéd FC–Paksi FC 3–3
NB III Közép csoport: Budapest Honvéd II–MTK Budapest II 0–4





