Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Első helyen végzett az U17!

Első helyen végzett az U17!

Klub

Veröffentlicht: 10.05.2023, 16:41Lesezeit: 1 Min.
E-MailFacebook

Takács László csapata nyerte meg a B-csoport küzdelmeit a korosztályos bajnokságban

Elsőként zárult le akadémiai korosztályaink közül U17-es csapatunk számára a bajnoki versenyfutás (csapatunk a Pécs elleni sikerrel és a DVTK-val szembeni döntetlennel zárta a szezont), Takács László tanítványai pedig egy ponttal a Vasas Kubala Akadémia előtt zárva végeztek a B-csoport élén.  Együttesünk 14 találkozó alatt 25 pontot gyűjtve (további hatot pedig az őszi szezonból magával hozva), hét győzelemmel, négy döntetlennel és három vereséggel, plusz ötös gólkülönbséggel lett a legjobb az U17-es bajnokság B-csoportjában.

Takács László: – Az őszi szezon után csalódottak voltunk, hogy tavasszal csak a B-csoportban fogunk szerepelni, de megfogadtuk a srácokkal, hogy szeretnénk ebből a legtöbbet kihozni és meg akarjuk nyerni a bajnokságot. Jól kezdtük a tavaszt, az első néhány meccsünket magabiztos, jó játékkal tudtuk nyerni. Ezt követően több játékosunk is az U19-es és az NB III-as csapatban kapott lehetőséget, amire nagyon büszkék vagyunk, hiszen a srácok folyamatos fejlődése a legfontosabb, de ez hozta magával azt is, hogy a mi csapatjátékunk kicsit visszaesett és az eredmények sem úgy jöttek. A bajnokság végére sikerült kiegyenesedni és voltak kifejezetten jó meccseink, jó egyéni teljesítményekkel tarkítva, így sikerült elérni a kitűzött céljainkat. Összességében, úgy érzem többek lettünk az elmúlt időszakot követően, fejlődtünk csapat szintjén és egyénileg is, pozitív, hogy mindig a legnehezebb helyzetekben tudtuk legjobb teljesítményt nyújtani!

10.05.2023, 16:41Klub

Ähnliche Nachrichten

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Hier sind die Geburtstagskinder der Woche und die bedeutendsten Vereinsjubiläen.

03.11.2026 | Klub

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Unsere Oldies-Mannschaft feierte am Montag einen 2:1-Erfolg im Meisterschaftsspiel gegen Pénzügyőr SE.

02.11.2026 | Klub

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

Am 12. Spieltag der OTP Bank Liga feierten wir einen 1:0-Erfolg gegen Kisvárda Master Good und machten damit in der Tabelle wichtige Plätze gut.

30.10.2026 | Klub

Nachwuchs-Rückblick: U19-Erfolg gegen FTC, U14 bleibt ungeschlagen

Nachwuchs-Rückblick: U19-Erfolg gegen FTC, U14 bleibt ungeschlagen

Unsere U19 feierte einen 3:0-Erfolg gegen Ferencváros, während die U15 gegen die Illés Akadémia alle drei Punkte zu Hause behielt. Unsere U17-, U16- und U14-Teams beendeten ihre Meisterschaftsspiele am Wochenende jeweils mit einem Unentschieden.

30.10.2026 | Akademie