Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Első perctől az utolsóig

Első perctől az utolsóig

Spiele

Veröffentlicht: 28.07.2023, 15:32Lesezeit: 3 Min.
E-MailFacebook

Szabó Alex egyetlen végkifejletet fogadna el a Csákvár ellen, a győzelmet

„Szerencsére sok zorrós poént kaptam az öltözőben és a családban is” – jegyezte meg ironikusan Szabó Alex, aki a BVSC elleni edzőmeccsen kapott egy ütést az orrára, de szerencsére utóbb kiderült, nincs törés, „csak“ a porc mozdult el. Ettől függetlenül egy, a fejére „szabott“ maszkot kell hordania, mely kísértetiesen emlékeztet a kultikus sorozathősére. Szabó Alexet ugyan nem zavarja különösebben a maszk, de azt mégsem mondaná, hogy hozzánőtt, mert már alig várja, hogy anélkül játszhasson.

„Alapvetően nem befolyásol a játékban a maszk viselése, a fejpárbajoknál sincs gond, egyedül annyi a különbség, hogy emiatt másként tudok belefejelni a labdába. Elővigyázatosságból viselnem kell, de szeretném, ha a lehető leghamarabb levehetném. Gondolkoztam rajta, hogy a jövő keddi edzésen »véletlenül« bent hagyom az öltözőben – avatott be minket terveibe mosolyogva Szabó Alex.

Ugyan a maszk elfedi Szabó Alex arcát, mégsem szabad elfelejtenünk, hogy a kiegészítő alatt egy 21 éves játékos van, aki azonban már nem tekinthető kiegészítő embernek. Az életkora ellenére védőnk nem tartja magát tapasztalatlannak, és tudja, hogy ebben az idényben neki is vezérnek kell lennie a pályán és azon kívül is.

„Természetesen izgatott vagyok a rajt kapcsán, a fiatalokon most sokkal nagyobb a felelősség, mint korábban. Ráadásul mi, akik a korosztályos válogatottban szerepeltünk, játszottunk az NB I-ben, már nem is vagyunk annyira fiatalok, illetve tapasztalatlanok, szóval bizonyítanunk kell! Az öltözőben többen vannak olyan helyzetben, mint amilyenben mi voltunk egy-két éve, őket is támogatni kell – jelentette ki Szabó Alex, aki az előző idényben 17 NB I-es mérkőzésen szerepelt, míg a 2021/2022-es kiírásban 36 másodosztályú találkozó kapott lehetőséget a szolnoki kölcsönjáték során. Így mindkét osztályban szerezett már tapasztalatot. – Mindenben a javamra válhat a szolnoki idény és az előző szezon is. Az NB II stílusa nem sokat változott két év alatt, ugyanarra a brusztolós, párharcokkal teli hozzáállásra számítok az ellenfelek részéről.”  

Több ellenféllel is összecsaptunk a nyári alapozás alatt az NB II-es mezőnyből, hiszen az Ajka, a Soroksár és a BVSC is ott volt a programban, így értékes tapasztalatokat szereztünk az elmúlt öt hét során. Szabó Alex az alábbi gondolatokat fogalmazta meg a mögöttünk hagyott időszak kapcsán:

„Mindig az első pár meccs ítéli meg, hogyan sikerült a felkészülés. Úgy érzem, hogy jól sikerültek a mérkőzések, megvoltak azok a találkozók, ahol tudtunk dominálni, bajnoki riválisokkal találkoztunk, de éljátékosokkal feltöltött csapattal is összecsaptunk, hasznos időszak van mögöttünk. A szezon során egymást fogjuk segíteni, egymásért fogunk harcolni a pályán, mint egy család!"

A Merkantil Bank Ligát illetően persze lehet elképzelésünk arról, hogy mit játszanak az ellenfelek, de ahogy Fehér Péter szakmai igazgató és Pinezits Máté vezetőedző kiemelte, klubunk a saját felfogását követve kell futballoznia.

„Szeretnénk, hogy nálunk legyen többet a labda, az összjátékra akarunk építeni, ezzel a saját erényeinket erősíteni, amivel az ellenszere is lehet a fizikumra építő játéknak – tért ki a játékfelfogására Szabó Alex. –  Más lesz a feladatköröm a pályán, mint az előző évben volt, de Pinezits Máté vezetőedzővel beszéltem erről, világos, hogy mit vár el tőlem.”

Az új bajnoksággal sok minden átalakul, de egy megmaradt a csapat életében: a nyomás. Azonban arra is érdemes rávilágítani, hogy egészen másfajta nyomást jelent a bentmaradásért és mást a feljutásért küzdeni.

„Jobban szeretem az édes terhet, ha lehetne mindig a dobogóért, vagy az aranyéremért játszanék, mintsem a kiesés elkerülése ellen, de szerintem ezzel nem vagyok egyedül. A hétvégén szeretnénk győzelemmel kezdeni a Csákvár ellen, jó játékkal bizonyítani a szurkolóknak és a Honvédnak, hogy számíthatnak ránk. A bajnokság egészére, így vasárnapra is igaz lesz, hogy az első perctől az utolsóig küzdeni fogunk” – zárta Szabó Alex.

28.07.2023, 15:32Spiele

Ähnliche Nachrichten

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Hier sind die Geburtstagskinder der Woche und die bedeutendsten Vereinsjubiläen.

03.11.2026 | Klub

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Unsere Oldies-Mannschaft feierte am Montag einen 2:1-Erfolg im Meisterschaftsspiel gegen Pénzügyőr SE.

02.11.2026 | Klub

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

Am 12. Spieltag der OTP Bank Liga feierten wir einen 1:0-Erfolg gegen Kisvárda Master Good und machten damit in der Tabelle wichtige Plätze gut.

30.10.2026 | Klub

Fans und Leinwand draußen, Kinder drinnen – Vor dem Ligaspiel gegen Kisvárda

Fans und Leinwand draußen, Kinder drinnen – Vor dem Ligaspiel gegen Kisvárda

Informationen und Wissenswertes – alles, was man über das Spiel gegen Kisvárda Master Good wissen muss.

29.10.2026 | Klub