Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Első skót vezetőedző

Első skót vezetőedző

Klub

Veröffentlicht: 20.06.2022, 12:08Lesezeit: 1 Min.
E-MailFacebook

Heti Honvéd – Tam Courts előtt tizenegy külföldi szakember ült már a Honvéd kispadján

Számok 

1
A Budapest Honvéd új vezetőedzője, Tam Courts a klub történetnek első skót szakvezetője. 

3
Maxim Plakushchenko a harmadik Izraelből származó labdarúgó Kispesten. Korábban Robi Lefkovits és Nir Bardea szerepelt a Honvédban. 

12
A Budapest Honvéd történetében Tam Courts a 12. külföldi vezetőedző. Korábban olasz, szerb, holland, finn és román szakember irányította már a piros-feketéket.

 

A hét mondása

Tam Courts első nyilatkozata kinevezése után: „A legvonzóbb számomra a Honvédban, azt hiszem, a klub óriási történelme volt, és az a lehetőség, hogy kivegyem a részem a fejlődéséből. Nagyon izgatott vagyok, hiszen pontosan tudom, mit jelent Kispesten a foci. Sőt, a Honvéd volt az első profi csapat, amelyet élőben láttam játszani, amikor a nyolcvanas évek végén, a Celtic ellen játszottak Glasgow-ban!”

Tudtad? 

1990 óta Albániától Zambiáig összesen 44 ország labdarúgója szerepelt a Bp. Honvéd csapatában. A legtöbb játékos Szerbiából (27) és Romániából érkezett (20).

Ez történt a héten (június 20. – június 26.):

100 éve:
A Kispesti AC 1923. június 21-én lengyel portyára indult volna, de a  vízumok  beszerzése  körüli nehézségek miatt halasztani kellett a túrát. 

50 éve:
1972. június 20-án villanyfényes barátságos meccset játszott a Bp. Honvéd a VCS DUTRA ellen. A piros-fehérek 10–0-ra verték a traktorgyáriakat. A Honvéd góljait Kozma (4), Tajti (2), Fehérvári (2), Szűcs és Pál szerezték. 

25 éve:
Dudar György – miután Bozsik Péter nem vállalta – elfogadta Krémer Károly menedzser-igazgató felkérését a Kispest-HFC pályaedzői posztjára.
 

Születésnapok

Június 20.: Molnár Ferenc (1967), Nagy Mihály Krisztián (1992)
Június 24.: Arturo Lupoli (1987)
Június 25.: Bognár Zoltán (1965)
Június 26.: Doka Albi (1997)
 

Csapatunk eredménye: 

Öregfiúk: Honvéd BKE–NK Ljubljana 7–3

20.06.2022, 12:08Klub

Ähnliche Nachrichten

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Hier sind die Geburtstagskinder der Woche und die bedeutendsten Vereinsjubiläen.

03.11.2026 | Klub

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Unsere Oldies-Mannschaft feierte am Montag einen 2:1-Erfolg im Meisterschaftsspiel gegen Pénzügyőr SE.

02.11.2026 | Klub

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

Am 12. Spieltag der OTP Bank Liga feierten wir einen 1:0-Erfolg gegen Kisvárda Master Good und machten damit in der Tabelle wichtige Plätze gut.

30.10.2026 | Klub

Fans und Leinwand draußen, Kinder drinnen – Vor dem Ligaspiel gegen Kisvárda

Fans und Leinwand draußen, Kinder drinnen – Vor dem Ligaspiel gegen Kisvárda

Informationen und Wissenswertes – alles, was man über das Spiel gegen Kisvárda Master Good wissen muss.

29.10.2026 | Klub