Fájó vereséggel zárult a Budapest Honvéd hétközi megméretése, miután a Paks idejekorán kétgólos előnyre tett szert hazai pályán, amit a lefújásig nem tudtak ellensúlyozni a kispestiek.
„Pakson sajnos mindig nehéz mérkőzéseket játszunk, ez a szerdai sem volt egy látványos, jó meccs – sóhajtott a találkozót követően Kesztyűs Barna. – Bár voltak olyan helyzeteink, amiből gólt tudtunk volna szerezni, de nem éltünk a lehetőségekkel, amit nem engedhetünk meg magunknak. Nem apellálhatunk arra, hogy lesz tíz ziccerünk és nem baj, ha egy kimarad, majd a következőt belőjük, minden adandó alkalmat ki kell használni.”
Pedig a kétgólos hátrányt hozó első félidőt követően még 45 perc állt arra, hogy fordítson a Honvéd, ám bármennyire is hajtott a csapat az áhított három pontért, az áttörés ezúttal nem jött el.
„Próbáltuk felemelni a fejünket és csinálni tovább, a második félidőre úgy mentünk ki, hogy megpróbálunk mindent, hiszen a mérkőzés állását tekintve nem volt veszíteni valónk, a három pont sorsát illetően viszont annál inkább – mondta középpályásunk. – Ezen a meccsen azonban nem tudtuk visszaadni azt, amit a héten gyakoroltunk. Tudtuk, mit játszik majd a Paks, de nem csináltuk meg azokat a mozgásokat, amivel talán több lehetőségünk lett volna a győzelem megszerzésére. Nem koncentráltunk eléggé, pontatlanok voltak az utolsó passzok és ez megbosszulta magát. Úgy érzem, nem játszottunk kellő önbizalommal, kicsit ott volt a fejekben tudat alatt, hogy a tabella hátulján vagyunk, főleg miután láttuk, hogy nyert a Diósgyőr, pedig nekünk ezzel nem szabad foglalkozni, mert ha ezzel törődünk, egy idő után a vonal alatt találjuk magunkat. Muszáj előre néznünk, a következő három mérkőzés élet-halál harc lesz a számunkra.”





