A szerdai Szombathely elleni kupasiker után máris érkezik a következő kihívás és a bajnokság második harmadát kezdjük a ZTE ellen. Tam Courts számára a legfontosabb, hogy sikerült továbbjutni és a játékosai is megmutatták, hogy képesek egymásért küzdeni.
„Úgy gondolom, hogy erőt tudunk meríteni a Szombathely elleni mérkőzésből, és az első fél órában látott lehet az a játék, amit a bajnokin mutatnunk kell. A kiállítás is megnehezítette a dolgunkat, de a játékosok megmutatták a karakterüket és bejutottunk a következő körbe. Maga a győzelem újra egy jó széria felé mozdíthatja el a csapatot. Ezzel a hozzáállással megyünk bele a Zalaegerszeg elleni meccsbe.”
A bajnoki nyitányon mi voltunk a zalaegerszegi együttes vendéglátói, akkor sajnos vereséget szenvedtünk, ám vezetőedzőnk meglátása szerint immár egy egységesebb csapat lép pályára a ZTE Arénában, mint amit még júliusban láthattak a szurkolóink.
„A ZTE elleni szezonnyitón nem volt nagy különbség a két együttes között, ám akkor még alakulófélben volt az együttes, voltak érkezők, mostanra már beálltak a dolgok a csapaton belül. Ezúttal a sérültek és az eltiltottak pótlását kell megoldanunk, de jó csapatunk van és pozitívan állunk a második felvonáshoz – mondta Tam Courts, majd a csapat elszántságát méltatta. – Az öltözőben mindenki elszánt, nyerni akar, a stáb és a játékosok egyaránt, ehhez hozzájön, amit a klub hírneve megkövetel, amit egyfajta nyomásként érzékelhetünk, de ez pozitívan hat a kollektívára. Megvan a minőség, hogy jó eredményeket érjünk el és boldoggá tegyük a szurkolókat. Nem hiszem, hogy meglepő, ha azt mondom, hogy a három pontért utazunk Zalaegerszegre.”
A Haladás elleni kezdőcsapatunkban négy saját nevelésű játékosunk kapott szerepet, akik jó játékkal segítették hozzá együttesünket a kupatavaszhoz. Vezetőedzőnk szerint fontos, hogy a fiataljaink hisznek magukban és odafigyelnek a rutinosabb játékosok tanácsaira, amire továbbra is épülhet a jövő Honvédja.
„A fiatal játékosok fantasztikus munkát végeznek és nagyon gyorsan fejlődnek. Kocsis Dominik betalált egy szép egyéni teljesítmény után, Kerezsi Zalán pedig szögletből szerzett különleges gólt – dicsérte a két gólszerzőt Tam Courts. – Mindkét akció azt mutatta, hogy megvan a fiatalok önbizalma és olykor ők jelenthetik a különbséget. Ám ahogy a gólok, úgy a védekezés is rendkívül fontos, Szabó Alex és Bocskay Bertalan is nagy munkát végez. Nem szabad azonban elfelejteni, hogy ezeknek a fiataloknak még kell a támogatás, amit a tapasztaltabb játékosoktól kapnak meg. Úgy gondolom, hogy jó a csapatösszetétel, erre szeretnénk építeni a jövőben is.”





