Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Élvezte a játékot

Élvezte a játékot

Klub

Veröffentlicht: 08.02.2022, 17:06Lesezeit: 1 Min.
E-MailFacebook

A forduló válogatottja – Zsótér Donát bekerült az álomcsapatba

„Nagyon jól éreztem magam a pályán, bízom benne, kívülről is látszódott, hogy élvezem a játékot“ – mondta Zsótér Donát a Kisvárda otthonában játszott bajnokit követően, amelyen egy gól és egy gólpassz volt középpályásunk mérlege: előbb egy szögletet tekert be a fejjel érkező, és a beadásból vezetést szerző Batik Bencének, majd vendéglátóink egyenlítése után ő maga is bebólintott egy labdát a hazai kapuba. 


Bár a Honvéd pont nélkül távozott a szombati összecsapásról, második találtunk szerzőjén valóban látszott, hogy élvezettel focizott régi-új pozíciójában, a Nemzeti Sport pedig be is válogatta a forduló legjobb teljesítményét nyújtó top tizenegybe.


A 26 esztendős játékosunk a meccs után azt is elárulta, gól ide, gólpassz oda, a vereség árnyékában elmaradt az igazi boldogság, nincs sok idő azonban rágódni rajta, hiszen szerdán már a kupában, majd vasárnap újra a bajnokságban kell bizonyítania a kispestieknek, amelyre Zsótér Donát szerint jó kiindulási alap lehet a kisvárdai találkozó. 

08.02.2022, 17:06Klub

Ähnliche Nachrichten

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Hier sind die Geburtstagskinder der Woche und die bedeutendsten Vereinsjubiläen.

03.11.2026 | Klub

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Unsere Oldies-Mannschaft feierte am Montag einen 2:1-Erfolg im Meisterschaftsspiel gegen Pénzügyőr SE.

02.11.2026 | Klub

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

Am 12. Spieltag der OTP Bank Liga feierten wir einen 1:0-Erfolg gegen Kisvárda Master Good und machten damit in der Tabelle wichtige Plätze gut.

30.10.2026 | Klub

Fans und Leinwand draußen, Kinder drinnen – Vor dem Ligaspiel gegen Kisvárda

Fans und Leinwand draußen, Kinder drinnen – Vor dem Ligaspiel gegen Kisvárda

Informationen und Wissenswertes – alles, was man über das Spiel gegen Kisvárda Master Good wissen muss.

29.10.2026 | Klub