Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Emlékezetes győzelem

Emlékezetes győzelem

Spiele

Veröffentlicht: 02.04.2024, 15:20Lesezeit: 1 Min.
E-MailFacebook

18–0-ra verte női csapatunk a Szolnokot

Fennállása legnagyobb sikerét aratta tétmeccsen a Budapest Honvéd, ugyanis 18–0-s győzelmet ünnepelhettek a lányok a Szolnok ellen. A Kispesten rendezett bajnoki második percében szereztük meg a vezetést Hajpál Melissza révén, sőt, a 12., 13. és a 14. percben is betaláltunk, s végül a szünetre 12 gólos előnnyel mehettünk. A második játékrészben még féltucatszor voltunk eredményesek, a 90 perc alatt Kovács Alexandra mesternégyest szerzett, míg Hajpál Melissza, Hortobágyi Laura, Josiline Matos, Thalita Silva és Szabó Jázmin is duplázni tudott.

Újabb három pontjával továbbra is vezeti a tabellát női csapatunk, amely április 24-én a negyedik helyen álló Nyíregyháza Spartacushoz látogat.

Martin Masaryk: – Végig mi kontrolláltuk és mi irányítottuk a mérkőzést, amelyen már az elején több gólt is tudtunk szerezni és a folytatásban sem lassítottunk. A cseréink jól szálltak be, egyáltalán nem futballoztak kényelmesen még a nagy különbség ellenére sem. Extra energiákat mozgósítottak a lányok, nem álltak le az utolsó percben sem, boldog vagyok, hogy ilyen jó mentalitással, fókuszáltan futballoztak.

NŐI NB II, KELETI CSOPORT, 14. FORDULÓ
BUDAPEST HONVÉD FC–SZOLNOKI MÁV UTÁNPÓTLÁS FC 18–0 (12–0)
Honvéd-MFA Utánpótlásközpont

V: Tóth Kitti (Piri, Takács G.) 
G
: Hajpál (2., 35. – tizenegyesből), Silva (4., 69.), Matos (12., 21.), Kovács A. (13., 14., 31., 44.), Szabó J. (16., 90. – tizenegyesből), Sipőcz (27.), Ambach (40.), Hortobágyi (47., 71.), Kós (49.), Nagy E. (82.)

Honvéd: Pasar – Pozsár, Silva, Sipőcz (Hortobágyi, a szünetben), Ambach, Matos (Wittner, a szünetben), Szabó J., Katona, Nádudvari (Nagy E., a szünetben), Hajpál (Dénes, a szünetben), Kovács A. (Kós, a szünetben)
Vezetőedző: Martin Masaryk

02.04.2024, 15:20Spiele

Ähnliche Nachrichten

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Hier sind die Geburtstagskinder der Woche und die bedeutendsten Vereinsjubiläen.

03.11.2026 | Klub

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Unsere Oldies-Mannschaft feierte am Montag einen 2:1-Erfolg im Meisterschaftsspiel gegen Pénzügyőr SE.

02.11.2026 | Klub

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

Am 12. Spieltag der OTP Bank Liga feierten wir einen 1:0-Erfolg gegen Kisvárda Master Good und machten damit in der Tabelle wichtige Plätze gut.

30.10.2026 | Klub

Fans und Leinwand draußen, Kinder drinnen – Vor dem Ligaspiel gegen Kisvárda

Fans und Leinwand draußen, Kinder drinnen – Vor dem Ligaspiel gegen Kisvárda

Informationen und Wissenswertes – alles, was man über das Spiel gegen Kisvárda Master Good wissen muss.

29.10.2026 | Klub