Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Ene, az ötödik

Ene, az ötödik

Klub

Veröffentlicht: 08.07.2024, 12:16Lesezeit: 1 Min.
E-MailFacebook

Heti Honvéd – díszoklevél a KAC elnökének

Számok

1
A Vasas elleni felkészülési meccsen Csilus Tamás és Sigér Ákos első alkalommal húzta magára a Honvéd-címeres mezt.

5
Branko Pauljevic, Medgyes Zoltán, Csilus Tamás és Sigér Ákos után Ene Kornél a Budapest Honvéd ötödik nyári igazolása.

30
Szombaton az MTK Budapest vendégei leszünk a Sándor Károly Akadémián. A két együttes 30. alkalommal játszik felkészülési meccset egymás ellen.

98
Szabó Alex találata a 98. gól volt, amit a Honvéd Vasasnak lőtt felkészülési meccsen.

A hét mondása
Korozmán Krisztián női csapatunk szakágvezetője a csapat céljairól: „Komoly terveink vannak, egyértelmű célunk, hogy legalább a középmezőnyben végezzünk, de ott motoszkál bennünk az is, ez inkább ki nem mondott vágy, hogy mi legyünk a 2024/2025-ös szezon meglepetéscsapata.“

Ez történt a héten (július 8–14.):

100 éve:
A Kispesti AC választmánya rendkívüli ülésen ünnepelte elnökét, Reznicsek Imrét. A néhány évvel korábbi válságos időszakban Reznicsek vezérlete alatt vívta a KAC élethalálharcát, amely végül ha nagy vérveszteség árán is, de sikerre vezetett. Annak idején a Kispesti AC közgyűlése örökös tiszteletbeli elnökévé választotta Reznicsek Imrét, de az erről szóló oklevél kézbesítése elmaradt. Az ülésen Báthory Ferenc, a KAC főpénztárosa, nagy hatású beszéde után átnyújtotta a művészi kivitelű díszoklevelet a KAC elnökének.

50 éve:
Két kispesti játékos, a középhátvéd Ruzsinszky József és a kapus Lévay Tibor a Csepel SC-hez igazolt.

25 éve:   
1999. július 13-án Monoron rendezték a VI. Innstadt Kupa döntőjét. A fináléban Hercegfalvi Zoltán 85. perben szerzett góljával a Kispest-HFC 1–0-ra legyőzte az Újpest FC-t.    
A kupagyőztes kispestiek összeállítása: Vezér - Medgyesi (Kocsis), Plókai, Bánföldi, Szekeres (Lóczi) - Hungler, Fehér (Hercegfalvi), Piroska (Müller), Füzi - Borgulya, Wukovics. Edző: Komora Imre

Csapataink eredményei:

NB II, felkészülési mérkőzés
Budapest Honvéd FC–Vasas FC 2–3
ETO FC Győr–Budapest Honvéd FC 3–0

08.07.2024, 12:16Klub

Ähnliche Nachrichten

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Hier sind die Geburtstagskinder der Woche und die bedeutendsten Vereinsjubiläen.

03.11.2026 | Klub

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Unsere Oldies-Mannschaft feierte am Montag einen 2:1-Erfolg im Meisterschaftsspiel gegen Pénzügyőr SE.

02.11.2026 | Klub

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

Am 12. Spieltag der OTP Bank Liga feierten wir einen 1:0-Erfolg gegen Kisvárda Master Good und machten damit in der Tabelle wichtige Plätze gut.

30.10.2026 | Klub

Fans und Leinwand draußen, Kinder drinnen – Vor dem Ligaspiel gegen Kisvárda

Fans und Leinwand draußen, Kinder drinnen – Vor dem Ligaspiel gegen Kisvárda

Informationen und Wissenswertes – alles, was man über das Spiel gegen Kisvárda Master Good wissen muss.

29.10.2026 | Klub