„Igazából nem volt túl nehéz dolgom, mert nagyon közel voltam a kapuhoz” – mondta mosolyogva Hidi Patrik az egyenlítést jelentő góljára, amelyet Ugrai Roland szögletét követően fejelt a Paks elleni felkészülési mérkőzésen. Csapatkapitányunk jó teljesítményére mindenképpen szükség volt a szombati győzelemhez, hiszen a Honvéd második találatában is benne volt a keze lába, asszisztjából fordított ugyanis Gale révén a Honvéd a 67. percben.
„Úgy érzem, az első félidőben mezőnyben tudtuk éreztetni picit talán a fölényünket, de ez helyzetekben nem mutatkozott meg – mondta a Paks elleni találkozóról Hidi Patrik. – A szünet után próbáltunk ezen változtatni. Nyilván mindenki fáradt volt kicsit, ezért nagyobb területek voltak a második félidőben, amit szerencsére ki tudtunk használni és megfordítottuk a meccset, ez a tervünk tehát bejött.”
A szombati győzelem koronázta meg a másfél hetes győri edzőtábort, amelynek utolsó napján immár hazai pályán, Kispesten fogadtuk a paksiakat. Középpályásunk szerint megterhelő, de hasznos időszak áll a csapat mögött.
„Fárasztó volt ez a másfél hét, fizikálisan is, mentálisan is nehéz volt, de elvégeztük azt a munkát, amit elterveztünk – tekintett vissza az edzőtáborra Hidi Patrik. – Tíz napig folyamatosan edzettünk, úgyhogy mostanra kicsúcsosodott a fáradtság, de jön két szabadnap, amikor ki tudjuk magunkat pihenni. Kedden viszont már belevágunk a bajnoki rajt előtti utolsó két hétbe, amikor ugyanilyen intenzitással kell készülnünk.”
A Budapest Honvéd augusztus 16-án, Felcsúton kezdi meg szereplését az OTP Bank Ligában, majd a pályaválasztói jog felcserélésével az MTK vendégeként folytatja augusztus 21-én a bajnoki pontvadászatot.





