Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Eredményességért dolgoznak

Eredményességért dolgoznak

Klub

Veröffentlicht: 01.01.2021, 01:00Lesezeit: 1 Min.

Tamás Krisztián a Siófok ellen debütált a Honvéd színeiben

Túl van harmadik felkészülési mérkőzésén is a Budapest Honvéd első csapata, amely a Siófokkal találkozott szerdán, Győrben. A háromgólos vendégsikert hozó találkozó három játékosunk számára is az első megmérettetést jelentette kispesti színekben, visszatérése után ugyanis először lépett pályára Baráth Botond és Nagy Sándor, míg Tamás Krisztián első alkalommal húzhatta fel a Honvéd mezét. Az Ajka és a Zsolna elleni találkozóról hiányzó válogatott kerettag védő várta már, hogy bemutatkozhasson a csapatban.

„Jó volt végre újra pályán lenni! – mondta a mérkőzés után Tamás Krisztián. – Sajnos egy betegség hátráltatott az elmúlt napokban, ami miatt az első két mérkőzésről hiányoztam, de már túl vagyok rajta. Csatlakoztam a csapathoz az edzőtáborban és nagyon örülök neki, hogy végre pályára is léphettem a többiekkel.”

A Fehérvártól érkező, az előző szezonban Zalaegerszegen szereplő játékosunk elárulta, Bódog Tamás vezetőedző nem kíméli a társaságot az edzőtábor alatt, így a többiekhez hasonlóan 45 percnyi játékot követően még levezető edzéssel fejelte meg a meccsterhelést a Siófok elleni találkozó második felében.

„Úgy gondolom, hogy az első félidőt a kezünkben tudtuk tartani – tekintett vissza a Honvéd harmadik felkészülési mérkőzésre Tamás Krisztián. – Sajnos nem sikerült betalálni ezen a meccsen, de ez most egy ilyen időszak. Kemény edzéseink vannak, fáradtak a lábak, ám azon dolgozunk folyamatosan, hogy eredményesek is tudjunk majd lenni.”

A csapat számára szombaton ér véget az edzőtábor, amelyet a Paks elleni, következő felkészülési mérkőzéssel zár le a társaság, arra a találkozóra pedig már Kispesten kerül majd sor, az előzőekhez hasonlóan, zárt kapuk mögött.

01.01.2021, 01:00Klub

Ähnliche Nachrichten

Über Zweihundert – Am Samstag soll ein fast achtjähriger Fluch gebrochen werden

Über Zweihundert – Am Samstag soll ein fast achtjähriger Fluch gebrochen werden

Informationen, Wissenswertes – alles, was man vor dem Auswärtsspiel gegen MTK Budapest wissen muss.

06.11.2026 | Klub

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Hier sind die Geburtstagskinder der Woche und die bedeutendsten Vereinsjubiläen.

03.11.2026 | Klub

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Unsere Oldies-Mannschaft feierte am Montag einen 2:1-Erfolg im Meisterschaftsspiel gegen Pénzügyőr SE.

02.11.2026 | Klub

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

Am 12. Spieltag der OTP Bank Liga feierten wir einen 1:0-Erfolg gegen Kisvárda Master Good und machten damit in der Tabelle wichtige Plätze gut.

30.10.2026 | Klub