Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Erős csapat ellen játszunk

Erős csapat ellen játszunk

Spiele

Veröffentlicht: 02.03.2024, 17:46Lesezeit: 1 Min.
E-MailFacebook

Minden egyes pályára lépőnek jól kell teljesítenie a sikerhez

Szombathelyen és vasárnap indul csapatunk nyugat-magyarországi zöld-fehér márciusa, hiszen előbb a Haladás vendégei leszünk, majd nyolc nappal később, március 11-én Győrben lépünk pályára (s egyébként 17-én a ferencvárosi kötődőssel bíró Soroksár fogadjuk). Persze nem szabad ennyire előre szaladni, hiszen egyelőre csak a szombathelyi találkozó számít, ahol a 2024-es öt mérkőzéséből nyolc pontot szerző és csak egy vereséget szenvedő zöld-fehér együttes vár ránk.

„Nagyon erős csapat a Haladás, biztos ők is a győzelemért lépnek majd pályára, ahogyan természetesen mi is! Ha javítani szeretnénk a mérlegünkön, márpedig mindenképpen javítani szeretnénk, akkor idegenben is nyernünk kell – mondta eltökélten Csertői Aurél vezetőedző. – A múlt vasárnapi hazai kisiklás nem jött jókor, hiszen a győzelem önbizalmat adhatott volna, erről azonban így most nem beszélhetünk. Több sérültünk is van, az ő pótlásukat is meg kell oldani, ami nem panaszkodás, hiszen bárki is lép pályára, annak muszáj a tudása legjavát nyújtania, a sikerhez pedig az is elengedhetetlen, hogy a tizenegy pályán lévő játékosból tizenegy játsszon jól. Csak így lehetünk eredményesek.“

A 2024-es esztendőt kozármislenyi sikerrel kezdtük, majd hazai pályán ikszeltünk a listavezető Nyíregyházával szemben, szóval jól indult az év, a legutóbbi két találkozónkon (Tiszakécskén és otthon a Siófok ellen) azonban nem jött össze az újabb győzelem.

„Mindenki számára fájó, hogy hazai pályán kikaptunk a Siófoktól, olyan meccs volt, ahol nekünk minden kifelé pattant, ilyen periódusban vagyunk, ezért még többet kell tenni a győzelemért és tudom is, hogy a csapatban több van ennél, ezt próbáljuk kihozni a játékosokból – tette hozzá Csertői Aurél. – Ez most a legfontosabb feladat, meg kell mutatnunk, hogy több van bennünk az eddig látottaknál. Ilyenkor a legtöbbet a győzelmek segítik, azok adnak hitet és erőt, ezért is fontos, hogy nyerni tudjunk, hogy ezzel is kihúzzuk magunkat ebből a nehezebb helyzetből.“

02.03.2024, 17:46Spiele

Ähnliche Nachrichten

Tamás Somogyi im EM-Qualifikationskader der U19-Auswahl

Tamás Somogyi im EM-Qualifikationskader der U19-Auswahl

Die nächste Maßnahme der U19-Nationalmannschaft findet vom 8. bis 17. November 2026 statt, in deren Rahmen das Team an der zweiten Runde der EM-Qualifikation teilnimmt.

04.11.2026 | Erste Mannschaft

Ádám Szamosi erneut in die U21-Nationalmannschaft berufen

Ádám Szamosi erneut in die U21-Nationalmannschaft berufen

Die U21-Nationalmannschaft bestreitet am 16. November ein Vorbereitungsspiel gegen Zypern im Új Hidegkuti Nándor Stadion.

03.11.2026 | Erste Mannschaft

Weitere 60 Tickets für das Ligaspiel gegen MTK erhältlich

Weitere 60 Tickets für das Ligaspiel gegen MTK erhältlich

Die Tickets für das Spiel am Samstag waren praktisch im Handumdrehen ausverkauft. Aufgrund der großen Nachfrage hat unser Verein Kontakt mit MTK aufgenommen, die – obwohl sie bereits in der ersten Runde das Doppelte des vorgeschriebenen Gästekontingents zur Verfügung gestellt hatten – unter Berücksichtigung der Sicherheitsvorschriften weitere 60 Tickets im Gästeblock freigeben.

03.11.2026 | Erste Mannschaft

Ticketinformationen für das Auswärtsspiel gegen MTK

Ticketinformationen für das Auswärtsspiel gegen MTK

Tickets für das Ligaspiel gegen MTK Budapest sind ab sofort erhältlich.

02.11.2026 | Erste Mannschaft