Kispesten fogadta a 10. forduló előtt dobogós, a nyáron első osztályú játékosokkal megerősített Eger gárdáját női csapatunk. A rangadón kilenc találat született, ebből ötöt rúgtunk mi, így 5–4-es sikerrel zártuk a bajnokság utolsó előtti 2023-as megméretését.
Kovács Alexandra a 16. percben juttatott minket előnyhöz, majd ugyanennyi idő elteltével egyenlíteni tudott az Eger Vig Klaudiának hála. A következő gólra viszont már nem kellett ennyit várni, Nádudvari Anna a 41. percben állította be a félidei 2–1-es eredményt, így előnnyel mehettünk a szünetre.
A második játékrész nem indult annyira jól számunkra, mint az első, hiszen André Antónia értékesítette az ellenünk megítélt büntetőt az 56. percben. A 66. és a 67. percben egy-egy gólt szereztek a felek, Sipőcz Virág vette be először a vendégkaput, erre még Pintér Petra válaszolni tudott, de ezután lezártuk a párharcot. Kovács Alexandra másodszor is villant a 74. percben, a kétgólos előnyt és ezzel a győzelmet Hajpál Melissza tizenegyese biztosította számunkra. Az Eger ugyan még szépíteni tudott egy perccel a vége előtt, azonban ez már nem befolyásolta a győzelmünket, így újabb sikerrel a hátunk mögött készülhetünk a Hatvan elleni, évzáró bajnokira.
Martin Masaryk: – A futballt győzelemre játszák, mi pedig egy nagyon fontos mérkőzésen tudtunk nyerni. Nem játszottunk jól, sok hibával futballoztunk, de végsősoron csak a három pont érdekel minket. Szeretnék gratulálni a lányoknak, önfeláldozóan a Honvédért és egymásért küzdöttek, ebből a párharcból is látszik, hogy milyen erős csapatunk van. Vasárnap az utolsó forduló vár ránk 2023-ban. Tudjuk, hogy nehéz lesz, de győzelemmel szeretnénk zárni az évet!
NŐI NB II, KELETI CSOPORT, 10. FORDULÓ
BUDAPEST HONVÉD FC–EGER SE 5–4 (2–1)
Honvéd-MFA Utánpótlásközpont
V: Kovács László (Trapp, Bányai)
G: Kovács A. (16., 74.) Nádudvari (41.), Sipőcz (66.), Hajpál (85. – tizenegyesből) ill. Vig (32.), André (56. – tizenegyesből), Pintér (67., 89.– a második tizenegyesből)
Honvéd: Széchenyi – Pozsár, Sipőcz (Wittner, 90+3.), Ambach (Dénes, 81.), Nagy E., Szabó J., Hortobágyi (Hajpál, a szünetben), Katona, Morris, Nádudvari, Kovács A.
Vezetőedző: Martin Masaryk





