Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Erőt meríteni a győzelemből

Erőt meríteni a győzelemből

Klub

Veröffentlicht: 12.02.2022, 19:18Lesezeit: 2 Min.
E-MailFacebook

Nagy Dominik szerint két sikeréhes csapat találkozásából a pillanatnyi forma dönthet

Már a második mérkőzésére készül a héten a Budapest Honvéd, hiszen vasárnap a Fehérvárt fogadja az OTP Bank Ligában, szerdán azonban még a MOL Magyar Kupában a Kecskemét vendégeként harcolt a továbbjutásért. A 2–1-es kispesti győzelemben pedig nagy szerepet játszott Nagy Dominik is, aki az 58. percben érkezett a pályára csereként, s szinte rögtön kiosztott Nenad Lukicnak egy gólpasszt, majd kiharcolta azt a tizenegyest, amelyből szerb támadónk végül továbblőtte a Honvédot a legjobb nyolc közé. 

„Nagyon kellett már ez a siker a csapatnak. Az elmúlt időszak sajnos elég negatívan sikerült, most pedig egy olyan időszak előtt állunk, amikor sok erőt meríthetünk a kecskeméti győzelemből – mondta a kupameccsről a 26 esztendős játékos, aki saját teljesítményére is kitért. – Örülök, hogy ki tudtam venni a részem a győzelemből. Adós vagyok a jó játékkal, góllal, gólpasszokkal én is az utóbbi időben, de remélem, hogy Kecskeméten ez a gát is átszakadt és innentől még jobb teljesítménnyel tudom majd segíteni a csapatot.“

Erre pedig már vasárnap szükség lehet a Bozsik Arénában, ahol az OTP Bank Liga 20. fordulójában a MOL Fehérvár lesz ellenfele a mieinknek. Nagy Dominik – aki tavaly januárban épp aktuális ellenfelünk otthonában debütált kispesti színekben, majd áprilisban gólt is szerzett az Új Hidegkuti Stadionban – nehéz mérkőzésre számít a tabellán jelenleg a 4. helyet elfoglaló riválisunkkal szemben. 

„Jelenleg a Fehérvár sincs a legjobb formájában, emiatt azt gondolom, nekik is nagyon fontos lesz ez a mérkőzés, úgyhogy két olyan csapat találkozik majd vasárnap, amelyik mindent megtesz majd a három pontért – vázolta számításait Nagy Dominik. – Én azt szoktam mondani, hogy ebben a bajnokságban mindig a pillanatnyi forma dönt. Hiába edzel egész héten remekül és nagy odafigyeléssel, ha a meccs napján ezt nem tudod kihozni magadból. A kecskeméti győzelembe kapaszkodhatunk, annak köszönhetően egy kicsivel jobb hangulatban készülhettünk a találkozóra. Itthon játszunk, ami mindig sokat jelent, hiszen ott van a rengeteg szurkoló a hátunk mögött, akikre támaszkodhatunk. Bízom benne, hogy vasárnap is sokan kilátogatnak ebben a kellemes délutáni időpontban, és a támogatásukkal kiharcolhatjuk a három pontot.“

12.02.2022, 19:18Klub

Ähnliche Nachrichten

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Hier sind die Geburtstagskinder der Woche und die bedeutendsten Vereinsjubiläen.

03.11.2026 | Klub

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Unsere Oldies-Mannschaft feierte am Montag einen 2:1-Erfolg im Meisterschaftsspiel gegen Pénzügyőr SE.

02.11.2026 | Klub

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

Am 12. Spieltag der OTP Bank Liga feierten wir einen 1:0-Erfolg gegen Kisvárda Master Good und machten damit in der Tabelle wichtige Plätze gut.

30.10.2026 | Klub

Fans und Leinwand draußen, Kinder drinnen – Vor dem Ligaspiel gegen Kisvárda

Fans und Leinwand draußen, Kinder drinnen – Vor dem Ligaspiel gegen Kisvárda

Informationen und Wissenswertes – alles, was man über das Spiel gegen Kisvárda Master Good wissen muss.

29.10.2026 | Klub