Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Erre a játékra lehet építeni!

Erre a játékra lehet építeni!

Spiele

Veröffentlicht: 20.02.2021, 21:05Lesezeit: 2 Min.

Kikapott, de határozottan biztató teljesítmény nyújtott a Honvéd a Ferencváros otthonában

Nemes feladat.

Ez várt a debütáló Horváth Ferencre és a Budapest Honvédra a Ferencváros otthonában, hiszen a hétfőn edzőt váltó kispesti együttesnek a címvédő és listavezető zöld-fehérek vendégeként kellett volna megindulnia felfelé. Nyilván, nem ez a legkönnyebb feladat (sőt!), csakhogy a mi helyzetünkben minden találkozó kulcsfontosságú, s minden lehetőséget meg kell ragadni a pontszerzésre. No meg arra, hogy épüljön, javuljon a csapat.

„Alig várom, hogy elkezdődjön végre a meccs!” – mondta eltökélten Horváth Ferenc az M4 Sportnak adott mérkőzés előtti interjújában, hozzátéve, hogy egy edzőnek ez az egyik legnehezebb időszak. A találkozó előtti utolsó óra, amikor már megtartották az eligazítást, a játékosok már a meccsre fókuszálnak, ő pedig próbálja kibírni valahogy a nulladik félidőt – elég magas pulzus mellett.

Ennek megfelelő elszántsággal léptek pályára a mieink, Horváth Ferenc az oldalvonal mellett, Batik Bence pedig a védelem tengelyében igyekezett folyamatosan űzni, hajtani a társaságot, hiszen a Ferencváros többször is nagyobb nyomás alá helyezte a hátsó alakzatunkat. A hibátlan védekezés mellett pedig arra is nagy hangsúlyt fektetett a csapat, hogy lendületes, kombinatív játékkal próbáljon eljutni Dibusz Dénes kapujáig.

S pontosan ez a kombinatív futball volt az, amiből az NB I-be 643 nap után visszatérő Horváth Ferenc is többet és még többet kért a játékosoktól a szünetben. Csapatunk ugyanis állta a sarat, de egyértelmű volt, hogy a hazai fölény ellen futballal tudunk a legtöbbet tenni. Bátor, határozott futballal. Pontosan azzal, amire képes is a Honvéd!

„Csúszni, mászni, csapatként! Gyerünk, együtt!” – biztatták egymást a játékosaink a kezdés előtt és a szünetben is. Érezni lehetett a csapaton az eltökéltséget, az akaratot, és ezt kellett továbbvinni a második félidőre is.


Ékes bizonyítéka volt ennek, hogy a térfélcserét követően Zsótér Donát lövése kerülte el centikkel Dibusz kapus hálóját, majd a csereként beszálló Thierry Gale próbálkozását hárította a válogatott kapuvédő, aki aztán Gazdag Dániel lövésénél is jó helyen állt. Fájdalom, hogy az utóbbinál már 1–0-ra vezetett a Ferencváros Myrto Uzuni góljával, ezzel együtt érezhető volt, hogy van a csapatban spiritusz, s ha ezt az állhatatos, harcos, tudatos játékot folytatjuk, akkor annak lesz eredménye.

A Honvéd-helyzetek sora ráadásul a félidő derekán is folytatódott, de Thierry Gale és Gazdag Dániel sem tudott túljárni a remeklő Dibusz Dénes eszén, aki főleg Gazdag ziccerénél mutatott be komoly bravúrt. Komoly dicséret a csapatnak, hogy a győztes ferencvárosiak is elismerően szóltak a teljesítményünkről, ahogyan a mieink arcán is látszott, megvolt a hit, megvolt az akarat, és tettünk egy fontos és nagy lépést előre.

Még a legutolsó percben is volt lehetőségünk, Hidi Patrik utolsó perces szögleténél már Tomás Tujvel is a kapu elé helyezkedett, Batik Bence fejese pedig a kapufán csattant, szóval tényleg csak centikre voltunk a pontszerzéstől.

Bár ezért most nem adtak pontot, erre a teljesítményre lehet építeni, ezzel a hittel, ezzel az akarattal, ezzel a játékkal elérhető a bentmaradás.

Nemes feladat.

20.02.2021, 21:05Spiele

Ähnliche Nachrichten

Vier-Tore-Remis im Hidegkuti-Stadion

Vier-Tore-Remis im Hidegkuti-Stadion

Am 13. Spieltag der OTP Bank Liga trennten wir uns von MTK Budapest auswärts mit einem 2:2-Unentschieden.

07.11.2026 | Spiele

Ákos Baki: Zu Hause kann unser Ziel nur sein, alle drei Punkte zu holen

Ákos Baki: Zu Hause kann unser Ziel nur sein, alle drei Punkte zu holen

Unser Verteidiger hält den Gegner für eine spielstarke, kombinationsfreudige Mannschaft. Der Kader von ZTE hat sich seit dem Halbfinale des Ungarischen Pokals im April allerdings stark verändert – das müssen wir in dieser Phase der Saison nutzen.

29.08.2026 | Spiele

Heimfluch gebrochen: Frauenfußball kehrt mit einem Sieg ins Bozsik zurück

Heimfluch gebrochen: Frauenfußball kehrt mit einem Sieg ins Bozsik zurück

Die Mannschaft von Balázs Dörnyei setzte sich am zweiten Spieltag der Simple Frauenliga dank der Tore von Fanni Vachter und Sára Krisztin mit 2:0 gegen Szekszárdi UFC durch.

14.08.2026 | Spiele

Auf in die Atomstadt! – Zu Gast beim dreimaligen Podiumsplatzinhaber

Auf in die Atomstadt! – Zu Gast beim dreimaligen Podiumsplatzinhaber

Informationen und Wissenswertes – alles rund um das Spiel am Sonntag gegen Paksi FC.

08.08.2026 | Spiele