Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Értékmegőrzés

Értékmegőrzés

Akademie

Veröffentlicht: 21.10.2021, 14:43Lesezeit: 1 Min.
E-MailFacebook

Szerződést hosszabbított a Honvéd Benczenleitner Barnával

Kerezsi Zalán után újabb korosztályos válogatott játékossal hosszabbítottunk szerződést, Benczenleitner Barna 2024 nyaráig érvényes (hosszabbítási opcióval ellátott) megállapodást írt alá a Budapest Honvéddal.

„Barni a második csapatunkban, valamint a korosztályos válogatottban is alapember. Emellett már többször megmutatta az első csapat edzésén és edzőmérkőzésén is, hogy nagy potenciál van benne. Fontos, hogy keményen dolgozzon és folyamatosan fejlődjön továbbra is, és akkor szép jövő állhat előtte” – mondta Kun Gábor ügyvezető.

A 18 esztendős bal oldali védő partneregyesületünknél, a Gloriettnél kezdte a karrierjét, szerepelt az Airnergy FC és a Ferencváros utánpótlásában, majd 2017 nyarán érkezett Kispestre, így immár több mint négy éve nevelkedik nálunk és erősíti a Honvédot. Fiatal tehetségünk még nem volt 17, amikor már debütált a második csapatunkban, mostanra pedig már 32 NB III-as meccsnél tart, háromszor volt a meccskeret tagja az első csapatnál, és a nyári, ausztriai edzőtáborban is megmutatta magát.

„Nagy pillanat ez az életemben, hiszen nem mindenkinek adatik meg ilyen lehetőség, nagyon boldog vagyok, hogy szerződést hosszabbított velem a klub – kezdte Benczenleitner Barna. – Rengeteg segítséget kaptam mindenkitől az eddig itt töltött időben, úgy érzem, hogy a Honvédnál tudok a legtöbbet fejlődni. Szeretnék a második csapatban kiemelkedő teljesítményt nyújtani, meghatározó emberré válni, emellett pedig szeretnék az NB I-es együttessel edzeni, keretbe kerülni és bemutatkozni az első osztályban, hogy bizonyítsam, ott is megállom a helyem.“

21.10.2021, 14:43Akademie

Ähnliche Nachrichten

Sechs unserer Spieler im Einsatz beim U18-Länderspiel gegen die Slowakei

Sechs unserer Spieler im Einsatz beim U18-Länderspiel gegen die Slowakei

Die ungarische U18-Nationalmannschaft trennte sich im Testspiel gegen die Slowakei mit einem 2:2-Unentschieden.

03.11.2026 | Akademie

Nachwuchs-Rückblick: U19-Erfolg gegen FTC, U14 bleibt ungeschlagen

Nachwuchs-Rückblick: U19-Erfolg gegen FTC, U14 bleibt ungeschlagen

Unsere U19 feierte einen 3:0-Erfolg gegen Ferencváros, während die U15 gegen die Illés Akadémia alle drei Punkte zu Hause behielt. Unsere U17-, U16- und U14-Teams beendeten ihre Meisterschaftsspiele am Wochenende jeweils mit einem Unentschieden.

30.10.2026 | Akademie

Unsere U19 zieht mit einem Kantersieg in die nächste Pokalrunde ein

Unsere U19 zieht mit einem Kantersieg in die nächste Pokalrunde ein

Am Mittwoch zog auch unsere U19-Mannschaft im Ungarischen Pokal in die nächste Runde ein: Die Schützlinge von Márton Bogdánfi feierten einen souveränen 7:0-Auswärtssieg beim Dorogi FC.

24.10.2026 | Akademie

Fünf unserer Spieler in die U18-Nationalmannschaft berufen

Fünf unserer Spieler in die U18-Nationalmannschaft berufen

Barnabás Balogh, Áron Russnák, Ádám Csörgő, Zalán Varga und Milán Balaskó werden unseren Verein beim kommenden Lehrgang der Nachwuchsnationalmannschaft vertreten.

24.10.2026 | Akademie