A nyári felkészülésen játszott 6–1 után most újabb nagy különbségű sikert arattunk a BVSC ellen, 6–0-ra vertük a kék-sárgákat. Csapatunk első két találatát – ezzel pedig a gólok egyharmadát – a legutóbb az Arad ellen villanó, akkor csodás gólpasszt adó Bobál Gergely szerezte, aki a 33. és a 45. percben vette be a vendégek kapuját.
Klasszikus Bobál-gólok, kevés érintésből, magabiztosan a hálóba…
Őszinte leszek, az elsőnél nem sokat gondolkodtam, kaptam Benczenleitner Barnától egy jó indítást, amit sikerült beérnem és érzésből ellőttem a hosszú felsőt, a másodiknál pedig szerencsém volt, mert egy védelmi hiba után a kapus kimozdult én pedig láttam a kezénél a helyet, s mint hokiban a „lepkés” mellett, elpöccintettem. Jólesett végre betalálni, de még jobb volt szurkolók előtt tenni mindezt!
A teljesítményt befolyásolta, hogy a mérkőzésre kilátogattak a drukkereink?
Jó volt újra találkozni velük és bár olykor akadozott a játék, szerintem számukra is pozitív élmény volt a meccs. Remélem, a bajnokságban is hasonlóképpen játszunk majd és meghozzuk a szurkolók kedvét, hogy egyre többen elkísérjenek minket a hazai és az idegenbeli párharcokra.
Csalóka az eredmény?
Mindenképpen, hiszen szinte minden helyzetünkből gól született, ez azért nem így szokott történni a tétmeccseken. Önbizalmat adhat a siker, de messzemenő következtetéseket nem szabad levonni belőle. Jövő héten idegenben lépünk pályára a Kozármisleny ellen, ott kell jól teljesíteni.
Milyen formában vagy a januári alapozás után?
Előrébb vagyok a felkészülés előtti állapotomhoz képest, ami nem is csoda, nehézre sikerült az első két hét, kicsit fáradtabbak olyankor a lábak, a játék sem ment annyira, sem nekem, sem pedig a csapatnak, azonban a sok munkának hála, léptünk előre. Aztán majd az eredmények döntik el milyen munkát végeztünk, de késznek érzem magunkat a rajtra!





