Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
…és te mit kérsz enni?

…és te mit kérsz enni?

Klub

Veröffentlicht: 18.07.2021, 20:18Lesezeit: 1 Min.
E-MailFacebook

Felszolgálták egymásnak a játékosok a zárónapi reggelit az edzőtáborban

„Spanyolországban játszottam, ott találkoztam ezzel a kihívással. Az edzőnk két részre osztotta a társaságot, és különböző feladatokat vívtunk egymással. Tizenegyesek, kapufázás, szögletből becsavart labda, mindegyikért pont járt, sőt az egymás elleni játékban, ahol keveredtek a csapatok, ott is mindenki gyűjtögette a pontokat a sajátjainak. Nálunk aztán már nemcsak az edzőtáborban, a szezon további részében is ment a csata, és ennek alapján találtam ki ezt a játékot az edzőtáborra, a tét pedig az volt, hogy a vesztes csapat tagjai felszolgálják a reggelit a győztesekenk” – mondta Horváth Ferenc vezetőedző a vasárnap reggeli rántotta mellett, miközben a piros pólósok egy része kényelmesen, mosolyogva ült az asztalnál, a brigád másik fele pedig a pultnál válogatott.

Zabkása, rántotta, kávé, narancslé, gyümölcsök, a legváltozatosabb kérések érkeznek a „felszolgálókhoz”, s bizony volt aki többször is visszaküldte a társát, hogy még kér valamit a tányérjára, így hiába kellett korán kelni az ausztriai edzőtábor utolsó reggelijéhez, jó hangulatban, egymást zrikálva fogyasztották el a srácok az ennivalójukat.

Videónkat a Budapest Honvéd Instagram-oldalán találjátok, alább pedig mutatunk pár fotót a rendhagyó reggeliről.


18.07.2021, 20:18Klub

Ähnliche Nachrichten

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Hier sind die Geburtstagskinder der Woche und die bedeutendsten Vereinsjubiläen.

03.11.2026 | Klub

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Unsere Oldies-Mannschaft feierte am Montag einen 2:1-Erfolg im Meisterschaftsspiel gegen Pénzügyőr SE.

02.11.2026 | Klub

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

Am 12. Spieltag der OTP Bank Liga feierten wir einen 1:0-Erfolg gegen Kisvárda Master Good und machten damit in der Tabelle wichtige Plätze gut.

30.10.2026 | Klub

Fans und Leinwand draußen, Kinder drinnen – Vor dem Ligaspiel gegen Kisvárda

Fans und Leinwand draußen, Kinder drinnen – Vor dem Ligaspiel gegen Kisvárda

Informationen und Wissenswertes – alles, was man über das Spiel gegen Kisvárda Master Good wissen muss.

29.10.2026 | Klub