Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Esőben remek

Esőben remek

Spiele

Veröffentlicht: 17.07.2021, 16:44Lesezeit: 2 Min.

Kapott gól nélkül győzte le az orosz Rosztovot a Budapest Honvéd

Ha abból indulunk ki, hogy a Drava Ptuj és az FK Rosztov ellen is esőben nyert a Honvéd Ausztriában, akkor könnyen elképzelhető, hogy (a némiképp babonás) Horváth Ferenc a jövőben égi áldást kérvényez majd a találkozóinkra, sőt, ha még tovább görgetjük a hiedelmek szekerét, akkor a délelőtti meccskezdés is szükséges lehet még.

Komolyra fordítva a szót, induljunk ki a Pribram elleni 5–3-as vereségéből, hiszen a csapat nagy része (9 játékos) akkor és a Rosztovval szemben is pályán volt, s ezúttal már egy egészen másik Honvédot láthattunk.

„Azt éreztem, hogy most sokkal könnyebb volt védekezni” – jegyezte meg Eppel Márton a meccs után, mire érkezett is válasz Horváth Ferenctől: „Azért, mert sokkal közelebb voltatok egymáshoz, nagyon kompakt volt a csapat!”

Összességében is jó iramú meccset vívtunk a komoly játékerőt képviselő orosz ellenféllel szemben, és nemhogy nem játszottunk alárendelt szerepet, előttünk is adódtak lehetőségek és a mezőnyben is egyenrangú ellenfelek tudtunk lenni. Persze azt se felejtsük el, hogy a sikerhez Szappanos Péter remek védéseire is szükség volt, kapusunk biztos pont volt, a kapott gól nélküli meccs pedig a védelmet, s az egész csapatot dicséri.

És természetesen ezúttal is igaz, amit a szerda este mondtunk, hogy ezek csak felkészülési mérkőzések, nem szabad belőlük messzemenő következtetést levonni, annak azonban mindenképpen szabad (és kell is!) örülni, hogy csapatunk végig pariban volt egy orosz első osztályú riválissal. Higgadtak, tudatosak voltunk, fegyelmezetten futballoztunk, ezt a játékot kell továbbvinni a folytatásra.

Hiszen ez a legfontosabb az edzőmeccsekben: lehessen rájuk építeni a folytatásban. Most pedig nemcsak a tanulságokat kell levonni, hanem tényleg építkezhetünk erre a sikerre.

Jöhet az eső!


FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS

Budapest Honvéd FC–FK Rosztov (orosz) 1–0 (0–0)

Fürstenfeld

V: Erwin Komornik (Kollmann, Spörk)

G: Bőle (75.)

Honvéd: Szappanos – Mezghrani, Batik (Benczenleitner, a szünetben), Klemenz, Tamás K. – Nagy G. – Bőle, Nono, Hidi, Májer – Eppel (Gale, 66.)

Vezetőedző: Horváth Ferenc

Rosztov: Baburin – Langovich, Martic, Melekhin, Nikolayev (Tosevski, 59.) – Mamev, Gigovic Schetinin (Sukhomlinov (80.) – Folmer, Komlichenko, Tugarev (Turischev, 80.)

Vezetőedző: Valerij Karpin

17.07.2021, 16:44Spiele

Ähnliche Nachrichten

Ákos Baki: Zu Hause kann unser Ziel nur sein, alle drei Punkte zu holen

Ákos Baki: Zu Hause kann unser Ziel nur sein, alle drei Punkte zu holen

Unser Verteidiger hält den Gegner für eine spielstarke, kombinationsfreudige Mannschaft. Der Kader von ZTE hat sich seit dem Halbfinale des Ungarischen Pokals im April allerdings stark verändert – das müssen wir in dieser Phase der Saison nutzen.

29.08.2026 | Spiele

Heimfluch gebrochen: Frauenfußball kehrt mit einem Sieg ins Bozsik zurück

Heimfluch gebrochen: Frauenfußball kehrt mit einem Sieg ins Bozsik zurück

Die Mannschaft von Balázs Dörnyei setzte sich am zweiten Spieltag der Simple Frauenliga dank der Tore von Fanni Vachter und Sára Krisztin mit 2:0 gegen Szekszárdi UFC durch.

14.08.2026 | Spiele

Auf in die Atomstadt! – Zu Gast beim dreimaligen Podiumsplatzinhaber

Auf in die Atomstadt! – Zu Gast beim dreimaligen Podiumsplatzinhaber

Informationen und Wissenswertes – alles rund um das Spiel am Sonntag gegen Paksi FC.

08.08.2026 | Spiele

Vachter legt vor, Panna Nagy trifft doppelt – Sieg mit drei Toren Vorsprung gegen Csíkszereda

Vachter legt vor, Panna Nagy trifft doppelt – Sieg mit drei Toren Vorsprung gegen Csíkszereda

Unsere Frauenmannschaft gewann ihr viertes Testspiel in der Bozsik Aréna mit 4:1.

27.07.2026 | Spiele