Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Északiak és déliek ellen

Északiak és déliek ellen

Spiele

Veröffentlicht: 19.04.2024, 13:25Lesezeit: 1 Min.
E-MailFacebook

Három akadémistánk lépett pályára a korosztályos válogatottakban

Kezdőként lépett pályára Kaczvinszki Dominik az U18-as válogatott Görögország elleni felkészülési mérkőzésén, amely a nemzeti együttes négynapos edzőtáborát zárta, védőnk pedig végigjátszotta a találkozót (1–1),a mieink gólját Szabó Szilárd szerezte a 40. percben.

Az U18-as mellett az U16-os nemzeti együttes is edzőmeccsel fejezte be az összetartását, ahol a fiatalok Norvégiát fogadták. A Milicz Péterrel és Petrók Viktorral felálló csapat gyorsan, már a 4. percben megszerezte a vezetést Mándity Márkó góljával, de az északiak a második játékrészben Balogh T. Márk kiállítását követően megfordították a találkozót és 3–1-re nyertek. Miták Milán a kispadon kapott helyet.

U18-AS FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Telki
MAGYARORSZÁG–GÖRÖGORSZÁG 1–1 (1–1)
V:
Szabó Sz. (40.)

U16-OS FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Telki
MAGYARORSZÁG–NORVÉGIA 1–3 (1–0)
V:
Mándity (4.)
K: Balogh T. (63.)

19.04.2024, 13:25Spiele

Ähnliche Nachrichten

Auch zweites Spiel unserer zweiten Mannschaft gewonnen

Auch zweites Spiel unserer zweiten Mannschaft gewonnen

Kispest–Honvéd FC II besiegte SZAC in einem Testspiel mit 3–2.

10.07.2026 | Spiele

Nachwuchs-Rückblick: U19-Erfolg gegen FTC, U14 bleibt ungeschlagen

Nachwuchs-Rückblick: U19-Erfolg gegen FTC, U14 bleibt ungeschlagen

Unsere U19 feierte einen 3:0-Erfolg gegen Ferencváros, während die U15 gegen die Illés Akadémia alle drei Punkte zu Hause behielt. Unsere U17-, U16- und U14-Teams beendeten ihre Meisterschaftsspiele am Wochenende jeweils mit einem Unentschieden.

30.10.2026 | Akademie

Unsere U19 zieht mit einem Kantersieg in die nächste Pokalrunde ein

Unsere U19 zieht mit einem Kantersieg in die nächste Pokalrunde ein

Am Mittwoch zog auch unsere U19-Mannschaft im Ungarischen Pokal in die nächste Runde ein: Die Schützlinge von Márton Bogdánfi feierten einen souveränen 7:0-Auswärtssieg beim Dorogi FC.

24.10.2026 | Akademie

Fünf unserer Spieler in die U18-Nationalmannschaft berufen

Fünf unserer Spieler in die U18-Nationalmannschaft berufen

Barnabás Balogh, Áron Russnák, Ádám Csörgő, Zalán Varga und Milán Balaskó werden unseren Verein beim kommenden Lehrgang der Nachwuchsnationalmannschaft vertreten.

24.10.2026 | Akademie