Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Evés, alvás, feltöltődés

Evés, alvás, feltöltődés

Spiele

Veröffentlicht: 01.03.2021, 19:27Lesezeit: 2 Min.

Mohamed Mezghrani a táplálkozásra és a regenerációra is nagy hangsúlyt fektet

Egyetlen játékosunk van, aki a múlt héten mindkét meccsünket végigjátszotta, Mohamed Mezghrani előbb 120 percet töltött pályán a zalaegerszegi Magyar Kupa-találkozón, majd 90 percet a felcsúti bajnokin, azaz 4 nap, 2 meccs, 210 perc.

„Nehéz, nagyon nehéz, de bírni kell a tempót – sóhajtott Mohamed Mezghrani, aki olyan fáradhatatlanul robog oda és vissza a jobb oldalunkon, mintha soha nem merülne le az akkumulátora. – Ebben a szituációban a regeneráció a legfontosabb, nem lankadhatunk egy pillanatra sem, sűrű a program, fontos meccseink vannak, menni kell előre. Együtt, csapatként, mindenkinek készen kell állnia a következő feladatra. Ebben a helyzetben a legfontosabb az étkezés és az alvás. Rizst, csirkét, halat és sok zöldséget fogyasztok, időnként pedig tésztát, emellett próbálok legalább 10 órát aludni, hogy pihenjen a szervezetem. Továbbá nagyon fontos a masszázs és a különböző regenerációs lehetőségek, segítve ezzel is, hogy minél gyorsabban kerüljön újra jó állapotba a szervezet. Erre azért azért is van szükség, mert nemcsak a testét, az elmét is frissen tarthatom, ugyanis a mentális felkészültség legalább annyit számít, mint a jó fizikai állapot.”

Algériai-belga jobbhátvédünk januárban néhány hetet kihagyott egy kisebb sérülés miatt, ami szerencsére már a múlté, azóta pedig már a Budafok, a Ferencváros és a PAFC elleni bajnokit is végigjátszotta, no meg a zalaegerszegi kupameccset.

„Valóban nem egyszerű a mostani időszak, én is érzem magamon a terhelést, de jól vagyok. Mindig az előttünk álló feladatra fókuszálunk, készen állok a következő kihívásra, ami most épp az MTK elleni találkozót jelenti – hangsúlyozta Mohamed Mezghrani, akin azért is lehet nagy teher, mert ő az egyetlen született jobbhátvéd a keretben. – Emiatt abszolút nem érzek nyomást, sokkal inkább azért, mert ebben a nehéz helyzetben csak a győzelem az elfogadható. Igaz, ezt sem teherként élem meg, sokkal inkább motivációként gondolok rá. Csak az foglalkoztat, hogy amikor a pályán vagyok, akkor a legjobbamat nyújtsam, segítve ezzel a csapatot. Azt akarom, hogy minél hamarabb és minél messzebb kerüljünk a kieső helytől, hiszen nem itt kéne lennünk, ennek a Honvédnak nem itt van a helye! Nem a posztokat kell nézni, csapatként tekintek magunkra, együtt kell eredményesnek lennünk.”

Mohamed Mezghrani is egyetértett abban, hogy nagyon fontos volt a felcsúti siker, mert bár a Fradi ellen is jól ment a játék, akkor az még nem párosult eredménnyel, ez a győzelem viszont lendületet adhat.

„Az edzőnk ezen a téren is nagy munkát végez, folyamatosan biztat minket, és próbálja belénk táplálni a győztes gondolkodást, hogy higgyünk magunkban, egymásban, a csapatban. Minden meccsre ezzel a mentalitással kell kimennünk – húzta alá Mohamed Mezghrani. – A következő ellenfelünk, az MTK is erős csapat, agresszív futballt játszanak, próbálják nyomás alá helyezni az ellenfelet, de hozzáteszem, senki ellen sem könnyű. Nagyon kiegyensúlyozott a bajnokság, hihetetlen a mostani szezon is, sok fordulattal, nehéz meccsekkel. Amelyik csapat jobban tud regenerálódni ebben a nehéz időszakban, amelyet elkerülnek a betegségek, sérülések, amelyik a leginkább friss tud maradni testben és lélekben, az tudja megnyerni a meccseket, nekünk pedig pontosan ez a célunk!”

01.03.2021, 19:27Spiele

Ähnliche Nachrichten

Vier-Tore-Remis im Hidegkuti-Stadion

Vier-Tore-Remis im Hidegkuti-Stadion

Am 13. Spieltag der OTP Bank Liga trennten wir uns von MTK Budapest auswärts mit einem 2:2-Unentschieden.

07.11.2026 | Spiele

Ákos Baki: Zu Hause kann unser Ziel nur sein, alle drei Punkte zu holen

Ákos Baki: Zu Hause kann unser Ziel nur sein, alle drei Punkte zu holen

Unser Verteidiger hält den Gegner für eine spielstarke, kombinationsfreudige Mannschaft. Der Kader von ZTE hat sich seit dem Halbfinale des Ungarischen Pokals im April allerdings stark verändert – das müssen wir in dieser Phase der Saison nutzen.

29.08.2026 | Spiele

Heimfluch gebrochen: Frauenfußball kehrt mit einem Sieg ins Bozsik zurück

Heimfluch gebrochen: Frauenfußball kehrt mit einem Sieg ins Bozsik zurück

Die Mannschaft von Balázs Dörnyei setzte sich am zweiten Spieltag der Simple Frauenliga dank der Tore von Fanni Vachter und Sára Krisztin mit 2:0 gegen Szekszárdi UFC durch.

14.08.2026 | Spiele

Auf in die Atomstadt! – Zu Gast beim dreimaligen Podiumsplatzinhaber

Auf in die Atomstadt! – Zu Gast beim dreimaligen Podiumsplatzinhaber

Informationen und Wissenswertes – alles rund um das Spiel am Sonntag gegen Paksi FC.

08.08.2026 | Spiele