Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Ez is a futball

Ez is a futball

Spiele

Veröffentlicht: 13.07.2022, 21:49Lesezeit: 2 Min.
E-MailFacebook

Kétszer is egyenlítettünk és végül döntetlenre végeztünk az Arsenal Tivattal

„Ez is a futball“ – jegyezte meg Tam Courts vezetőedző, amikor felvetettük neki, bosszantó volt, hogy az első félidőben gyakorlatilag csak nekünk volt lehetőségünk, az Arsenal Tivat pedig két és fél helyzetből két gólt szerzett, és vezetett is 2–1-re a szünetben.

És valóban, ilyen a futball, ez is része a felkészülésnek, hogy az ilyen helyzeteket is tudni kell kezelni. Szakvezetőnk nem is (csak) az eredmény miatt volt mérges a szünetben, hanem még energikusabb játékot, még nagyobb intenzitást kért a pályára lépőktől.

Az akarattal persze már az első felvonásban sem volt gond, a labdabirtoklás terén egyértelműen fölényben voltunk, javarészt a montenegróiak térfelén zajlott a játék, különösen az első nyári meccsén szereplő Zsótér Donát volt elemében, aki előbb a bal, majd a jobb oldalon tűnt fel, lendületes volt, egy ízben pedig a kapufát is eltalálta. Eközben a társak is igyekeztek, de egy-egy váratlan megoldás, még egy pontosabb passz, lendületesebb kombináció hiánya akadályozta meg csapatunkat abban, hogy eredményesebb legyen, mert bár Boubacar Traoré egyenlített (harmadik meccsén a negyedik gólját szerezve), a felvonás hajrájában ismét betalált a Tivat.

A szünetben nyolcat cserélt Tam Courts vezetőedző és továbbra is inkább mi domináltuk a találkozót, a montenegróiaknak egy-egy veszélyes megindulása akadt, de Tomás Tujvelt nem tették próbára a fehér mezesek. A mieink pedig keresték a rést a Tivat védelmén, kihasználva a fiatalos lendületet, egy ideig azonban hiába próbálkoztunk, nem akart megszületni a második gólunk.

Ami viszont nagyon fontos, hogy végig igyekeztünk megőrizni a stabilitást, nem mentünk előre ész nélkül és nem is lankadtunk, fáradozásainkat pedig a hajrában koronázta siker, s bár mondhatjuk, hogy Kocsis Dominik góljához kellett a montenegrói védő hibája, szélsőnknek ott kellett lennie, lecsapni a labdára és a hálóba lőni.

A második kispesti egyenlítést követően több gól már nem esett, így a Lendava elleni siker (4–0) és a Varazdin elleni vereség (0–1) után ezúttal döntetlent értünk el a szlovéniai edzőtábor harmadik meccsén.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS

BUDAPEST HONVÉD–ARSENAL TIVAT (montenegrói) 2–2 (1–2)

Gorisnica

V: Blaz Bezjak (Gabrovec, Bo. Bezjak)

G: Traoré (28.), Kocsis D. (79.) ill. Dosljak (11.), Mohtehegro (39.)

Honvéd. 1. félidő: Szappanos – Doka, Prenga, Lovric, Tamás K. – Mitrovic, Petrusenko, Plakuschenko – Jónsson, Traoré, Zsótér. 2. félidő: Tujvel – Doka (Kocsis D. 67.), Batik, Klemenz, Tamás K. – Eördögh, Szabó A., Bocskay – Jónsson, Keresztes, Kerezsi

Vezetőedző: Tam Courts

Tivat: Hinic – Muhovic, Mahojlovic, Mohtehegro, Cavor (Mrsulja, 66.), Markovic (Pepic, 58.), Dosljak (Stesevic, 74.), Bakic (Dasic, 58.), Dragicevic (Radehovic, 66.), Bulatovic, Todorovic (Vujacic, 82.)

Vezetőedző: Radisav Dragicevic


13.07.2022, 21:49Spiele

Ähnliche Nachrichten

Ákos Baki: Zu Hause kann unser Ziel nur sein, alle drei Punkte zu holen

Ákos Baki: Zu Hause kann unser Ziel nur sein, alle drei Punkte zu holen

Unser Verteidiger hält den Gegner für eine spielstarke, kombinationsfreudige Mannschaft. Der Kader von ZTE hat sich seit dem Halbfinale des Ungarischen Pokals im April allerdings stark verändert – das müssen wir in dieser Phase der Saison nutzen.

29.08.2026 | Spiele

Heimfluch gebrochen: Frauenfußball kehrt mit einem Sieg ins Bozsik zurück

Heimfluch gebrochen: Frauenfußball kehrt mit einem Sieg ins Bozsik zurück

Die Mannschaft von Balázs Dörnyei setzte sich am zweiten Spieltag der Simple Frauenliga dank der Tore von Fanni Vachter und Sára Krisztin mit 2:0 gegen Szekszárdi UFC durch.

14.08.2026 | Spiele

Auf in die Atomstadt! – Zu Gast beim dreimaligen Podiumsplatzinhaber

Auf in die Atomstadt! – Zu Gast beim dreimaligen Podiumsplatzinhaber

Informationen und Wissenswertes – alles rund um das Spiel am Sonntag gegen Paksi FC.

08.08.2026 | Spiele

Vachter legt vor, Panna Nagy trifft doppelt – Sieg mit drei Toren Vorsprung gegen Csíkszereda

Vachter legt vor, Panna Nagy trifft doppelt – Sieg mit drei Toren Vorsprung gegen Csíkszereda

Unsere Frauenmannschaft gewann ihr viertes Testspiel in der Bozsik Aréna mit 4:1.

27.07.2026 | Spiele