Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
„Ezért dolgoztam”

„Ezért dolgoztam”

Akademie

Veröffentlicht: 01.01.2021, 01:00Lesezeit: 2 Min.

Profi szerződést írt alá a Budapest Honvéddal Kocsis Dominik

Több mint hat éve már, hogy a Magyar Futball Akadémián pallérozódik Kocsis Dominik, aki augusztusban az NB III-ban, októberben pedig az első csapattal a Magyar Kupában és az NB I-ben is debütált. Kedden aztán profi szerződést írthatott alá a Budapest Honvéddal, a megállapodás két évre szól, hosszabbítási opcióval.

„Dominik szerződése nem annak szól, hogy szombaton bemutatkozott az NB I-ben hanem annak a folyamatnak az eredménye, hogy fiatal labdarúgóink az elmúlt időszakban az utánpótlás után az NB III-as mérkőzések alkalmával a felnőtt futballban is meg tudják mutatni tehetségüket. Nagyon fontos, hogy továbbra is keményen dolgozzanak mi pedig segítsük őket a fejlődésben. Dominikre is sok munka vár, egyben nagy lehetőség is” – mondta az aláírást követően Kun Gábor, a Honvéd ügyvezetője.

A 18. születésnapját egy nappal az első NB III-as meccs előtt ünneplő Kocsis Dominik Nagykanizsán nevelkedett, az UFC Nagykanizsa együttesétől érkezett Kispestre, ahol az U14-es csapattól fogva járta végig a felnőttekig vezető ranglétrát.

„Nagyon örülök ennek a szerződésnek, fontos lépés, de reméljük, csak az első nagy lépés a karrieremben és most következik a java – jegyezte meg mosolyogva Kocsis Dominik, miután szignózta a szerződését. – Ezért a lehetőségért dolgoztam nap, mint nap, és úgy tűnik, hogy mostanra lett meg a befektetett munka eredmény. Természetesen hosszú út vezetett idáig, de gyorsan eltelt ez a hat év, fiatalon szalad az idő. Voltak nehezebb időszakok is, amikor kevesebbet játszottam, de megtanultam, hogy akkor sem szabad durcáskodni, dolgozni kell keményen, ez is része a fejlődési folyamatnak.”

Kocsis Dominik hozzátette, a felnőttcsapatnál folyamatosan segítik a rutinos csapattársak, ahogyan az Urbányi István által létrehozott "Felnőttprogram" keretén belül Simon Miklós vezetőedző és MFA-szakmai igazgató, illetve Kemény Kristóf, a második csapat asszisztens edzője is sokat foglakozott vele, hogy támogassák a további fejlődésben.

„A technikai tudást és a gyorsaságot emelném ki, mint erősségeimet, és bízom benne, hogy idővel még több olyan tulajdonság lesz, amit erényként említhetek. Figyelni kell arra, hogy meccsek közben ne vigyen el a hév, ettől függetlenül azonban nem szabad túlgondolni az NB I-es találkozókat sem, azt kell tennem a pályán, amit tudok, bizonyítani, hogy mire vagyok képes – hangsúlyozta Kocsis Dominik. – Az aláírás után édesanyámat és a barátnőmet hívom fel, aztán a család többi tagjának is elújságolom a nagy hírt, majd rohanok, hiszen délután edzésünk van a nagycsapattal, készülünk a szerdai felcsúti bajnokira.”

01.01.2021, 01:00Akademie

Ähnliche Nachrichten

András Vass und Bence Márta sind die Besten im September und Oktober

András Vass und Bence Márta sind die Besten im September und Oktober

Nach der Abstimmung unseres Trainerstabs verdienten sich András Vass im September und Bence Márta im Oktober die Auszeichnung als Spieler des Monats an unserer Akademie.

03.11.2026 | Akademie

Sechs unserer Spieler im Einsatz beim U18-Länderspiel gegen die Slowakei

Sechs unserer Spieler im Einsatz beim U18-Länderspiel gegen die Slowakei

Die ungarische U18-Nationalmannschaft trennte sich im Testspiel gegen die Slowakei mit einem 2:2-Unentschieden.

03.11.2026 | Akademie

Nachwuchs-Rückblick: U19-Erfolg gegen FTC, U14 bleibt ungeschlagen

Nachwuchs-Rückblick: U19-Erfolg gegen FTC, U14 bleibt ungeschlagen

Unsere U19 feierte einen 3:0-Erfolg gegen Ferencváros, während die U15 gegen die Illés Akadémia alle drei Punkte zu Hause behielt. Unsere U17-, U16- und U14-Teams beendeten ihre Meisterschaftsspiele am Wochenende jeweils mit einem Unentschieden.

30.10.2026 | Akademie

Unsere U19 zieht mit einem Kantersieg in die nächste Pokalrunde ein

Unsere U19 zieht mit einem Kantersieg in die nächste Pokalrunde ein

Am Mittwoch zog auch unsere U19-Mannschaft im Ungarischen Pokal in die nächste Runde ein: Die Schützlinge von Márton Bogdánfi feierten einen souveränen 7:0-Auswärtssieg beim Dorogi FC.

24.10.2026 | Akademie