Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Ezüstcsapat – az 1938-as világbajnoki finálé

Ezüstcsapat – az 1938-as világbajnoki finálé

Klub

Veröffentlicht: 20.12.2022, 16:50Lesezeit: 1 Min.
E-MailFacebook

Dokumentumfilm készült a méltatlanul elfeledett, először vb-döntős magyar válogatottról

Egy nappal a katari világbajnoki döntőt követően járunk és nem csupán a 2022-es tornára lehet decemberben emlékezni. A Becsengetek Produkció közel ugyanis egyórás dokumentumfilmet készített az első vb-fináléját vívó nemzeti válogatottról: Borsody István rendezésében egy aprólékos, korszellemet is feldolgozó és hűen reprezentáló mozit kaptunk.

Az 1954-es világbajnoki döntőben szereplő magyar válogatottban hat Honvéd-játékos lépett pályára, s bár az 1938-as együttesről ezt nem mondhatjuk el, az ezüstérmes gárda tagjai közül Titkos Pál és Cseh László megfordult később Kispesten, így miattuk is érdekfeszítő egy órát jelenthet a film. A 4–2-re elveszített döntőben duplázó Titkos Pál, a Hungária (MTK) és a Kispest FC egykori balszélsője (aki pályafutása végén Puskás Ferenccel is játszott együtt) archív felvételeken szólal meg a vásznon, de hozzá hasonlóan többeknek is így adatott lehetőség a szereplésre. A rendező előszeretettel szólaltatja meg az olasz labdarúgás jelenkori történészeit, sajtófőnökeit, akik az időszakot kutatva tudnak egy átfogó képet adni arról, hogy a politikai intrika és a második világégés közeledő árnyéka – nem beszélve az olasz fasizmusról – mennyiben befolyásolta a döntő végkimenetelét.

Talán nem nagy spoiler elárulni, hogy a magyar nemzeti csapat is több a fentebb taglalt ok miatt is lehetett mindössze ezüstérmes, hibás (vagy szándékos) edzői döntések, nemzetközi nyomásgyakorlás és rengeteg eszközt sorakoztat fel a film, melyek nem nekünk kedveztek. Azt azonban mindennél fontosabb kiemelni, hogy a kellően helyén kezelt Aranycsapat mellett az Ezüstcsapat is bőven helyet kaphatna a hazai köztudatban, de sajnos különböző okokból a feledés homályába merült. Mi az utókorból csak annyit tehetünk, hogy tisztelettel emlékezünk az 1938-as világbajnoki döntő hőseire és emléküket hűen megőrizzük a minket követő generációknak.

A film a jövőben több platformon is hozzáférhető lesz a Becsengetek Produkció munkatársainak tájékoztatása szerint.

(fotó: puskas.com)

20.12.2022, 16:50Klub

Ähnliche Nachrichten

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Hier sind die Geburtstagskinder der Woche und die bedeutendsten Vereinsjubiläen.

03.11.2026 | Klub

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Unsere Oldies-Mannschaft feierte am Montag einen 2:1-Erfolg im Meisterschaftsspiel gegen Pénzügyőr SE.

02.11.2026 | Klub

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

Am 12. Spieltag der OTP Bank Liga feierten wir einen 1:0-Erfolg gegen Kisvárda Master Good und machten damit in der Tabelle wichtige Plätze gut.

30.10.2026 | Klub

Fans und Leinwand draußen, Kinder drinnen – Vor dem Ligaspiel gegen Kisvárda

Fans und Leinwand draußen, Kinder drinnen – Vor dem Ligaspiel gegen Kisvárda

Informationen und Wissenswertes – alles, was man über das Spiel gegen Kisvárda Master Good wissen muss.

29.10.2026 | Klub