Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Ezúttal is hátrányból! – Videó!

Ezúttal is hátrányból! – Videó!

Veröffentlicht: 09.04.2023, 15:33Lesezeit: 2 Min.
E-MailFacebook

A héten másodszor, a szezonban tizedszer szereztünk pontot úgy, hogy riválisunk került előnybe

Húsvétvasárnap nemcsak kora délutánra, hanem késő délelőttre is jutott egy Honvéd-meccs, hiszen második csapatunk a Szekszárdot fogadta Kispesten.

Együttesünk a hétközben Kecskeméten ikszelt, tett mindezt úgy, hogy kétszer is egyenlíteni tudott, Szamosi Tamás gárdája pedig ezt a jó szokását hétvégére is megtartotta: bár ezúttal is a rivális került előnybe, most sem maradt el az egyenlítés, így immár hétmeccsesre nyújtottuk a veretlenségi szériánkat.

A találkozó első szakaszában jobbára a küzdelem dominált, csapatunk többet birtokolta a labdát, mezőnyfölényben futballozott, komoly lehetőség azonban egyik oldalon sem alakult ki. A félidő derekán Nikola Njamculovic fordult le a védőjéről a tizenhatosnál, majd a bal felső sarkot célozta meg, lövése azonban mellészállt. A távoli lövésre egy közeli fejessel válaszolt a Szekszárd, de Rácz Áron próbálkozása sem talált kaput. A 35. percben aztán a vendégek vezettek egy gyors kontrát, Kiszely Dominik ugrott ki, majd ziccerben higgadtan a bal alsó sarokba gurított a kifutó Schrankó mellett.

A térfélcserét követően is támadólag lépett fel együttesünk, de csak nem akart megszületni az egyenlítő találat, mígnem a 64. percben László Máté három ember között hozta ki a labdát, Sebe Botonddal kényszerítőzött, jobb oldali beadása viszont már nem jutott el Fábiánkovits Istvánhoz, mivel miközben Zsákovics Botond szögletre mentett, Arena Ármin lerántotta támadónkat – tizenegyes! A büntetőt Zsótér Donát végezte el és a jobbra vetődő kapus mellett higgadtan gurított a bal alsó sarokba.

A gól után újabb veszélyes helyzet adódott a mieink előtt és ugyan a Szekszárd is hajtott a három pontért, ennek megszerzéséhez mi álltunk közelebb, viszont végül mindkét félnek be kellett érnie a döntetlennel.

Második csapatunk a szezon immár tizedszer szerzett pontot hátrányból, együttesünk öt-öt győzelmet és döntetlent ért el úgy, hogy az adott találkozón (legalább egyszer) vezetett az aktuális riválisunk!

Szamosi Tamás: – Továbbra is le a kalappal a játékosok előtt, nagyon örülök, hogy most sem szakadt meg a veretlenségi sorozatunk, amit szerdán is megpróbáljunk folytatni. Rendkívül fiatal csapattal léptünk pályára, mindössze három olyan játékosunk volt, aki nem férne be az U19-be, de így is jól játszottunk, sok helyzetet alakítottunk ki, minden elismerést megérdemelnek a srácok!

NB III, KÖZÉP CSOPORT, 30. FORDULÓ
BUDAPEST HONVÉD II–SZEKSZÁRDI UFC 1–1 (0–1)

Honvéd-MFA Utánpótlásközpont

V: Dobai János (Juhász Sz., Szabó R.)
G: Zsótér (65. – tizenegyesből), ill. Kiszely (35.)

Honvéd-MFA: Schrankó – Zsigmond R. (Mihály B., a szünetben), Fehér B. (Zsótér, a szünetben), Polák, Fábiánkovits, Sebe, Pilter (Kis K., 79.), Benkő (Braun, 70.), Njamculovic (László M., a szünetben), Kulbachuk, Kocsis G.
Vezetőedző: Szamosi Tamás

Szekszárd: Pomozi – Béla, Horog (Lékó, 91.), Fekete M., Kiszely, Zsákovics, Péter D. (Gellér, 69.), Arena, Rácz, Budai, Lajkó
Vezetőedző: Turi Zsolt


09.04.2023, 15:33

Ähnliche Nachrichten

Tamás Somogyi im EM-Qualifikationskader der U19-Auswahl

Tamás Somogyi im EM-Qualifikationskader der U19-Auswahl

Die nächste Maßnahme der U19-Nationalmannschaft findet vom 8. bis 17. November 2026 statt, in deren Rahmen das Team an der zweiten Runde der EM-Qualifikation teilnimmt.

04.11.2026 | Erste Mannschaft

Ádám Szamosi erneut in die U21-Nationalmannschaft berufen

Ádám Szamosi erneut in die U21-Nationalmannschaft berufen

Die U21-Nationalmannschaft bestreitet am 16. November ein Vorbereitungsspiel gegen Zypern im Új Hidegkuti Nándor Stadion.

03.11.2026 | Erste Mannschaft

Weitere 60 Tickets für das Ligaspiel gegen MTK erhältlich

Weitere 60 Tickets für das Ligaspiel gegen MTK erhältlich

Die Tickets für das Spiel am Samstag waren praktisch im Handumdrehen ausverkauft. Aufgrund der großen Nachfrage hat unser Verein Kontakt mit MTK aufgenommen, die – obwohl sie bereits in der ersten Runde das Doppelte des vorgeschriebenen Gästekontingents zur Verfügung gestellt hatten – unter Berücksichtigung der Sicherheitsvorschriften weitere 60 Tickets im Gästeblock freigeben.

03.11.2026 | Erste Mannschaft

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Hier sind die Geburtstagskinder der Woche und die bedeutendsten Vereinsjubiläen.

03.11.2026 | Klub