Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
FC Ajka–Budapest Honvéd FC

FC Ajka–Budapest Honvéd FC

Spiele

Veröffentlicht: 01.01.2021, 01:00Lesezeit: 3 Min.
E-MailFacebook

Online közvetítés – Bódog Tamás először meccselt a Honvéd kispadján

A Budapest Honvéd FC első csapata klubunk stratégiai partnerének, az FC Ajkának az otthonában játssza a nyár első felkészülési mérkőzését, amelyről folyamatosan frissülő cikkünkben számolunk be.

A találkozó előtt a két klub vezetése közös sajtótájékoztatót tartott, ahol Kun Gábor, a Honvéd ügyvezető igazgatója és Geri Gyula, az Ajka elnöke látta el kézjegyével a két klub között kötött partneri megállapodást.


1. perc: a mieink kezdték a mérkőzést. A Budapest Honvéd tiszta fehérben, az Ajka zöldben lép pályára.

3. perc: a frissen igazolt Nagy Sándor második kispesti korszakának első „védését” láthattuk, amikor egy a kispad felé perdülő labdát magabiztosan ölelt magához.

">


10. perc: Tóth Gergely elé került egy levágódó labda, aki tizenhat méterről fölé lőtt.

11. perc: Sani passzolt Tóth-Gáborhoz, aki lefordult a védőjéről, jobbról középre lőtte a labdát, a középen érkező Kesztyűs Barna pedig a kapu közepébe lőtt. 0–1

16. perc: Ugrai ívelt középre egy szabadrúgást a jobb oldalról, a védők azonban felszabadítottak.

18. perc: Sani futott előre a jobbösszekötő helyén, visszagurított Gazdagnak, lövése azonban levágódott az egyik ajkai védőről.

19. perc: Ugrai bal oldali szögletet öklözte ki Balogh kapus.

20. perc: ajkai labdaszerzés után Zamostny ugratta volna ki Tóthot, Kamber azonban remekül szerelt.

23. perc: a jobb oldalról végezhetett el szögletet az Ajka, amelyet Tujvel öklözött ki.

23. perc: egészségügyi szünet.

28. perc: Sani ugratta ki Tóth-Gábort, s mivel a partjelző nem jelzett lest, a fiatal támadó megszerezte második kispesti gólját, miután tizennégy méterről a jobb alsó sarokba lőtte a labdát. 0–2

38. perc: Présinger ívelt középre egy szabadrúgást, Tujvel magabiztosan kaparintotta meg a labdát.

43. perc: az utóbbi percekben többet támadott az Ajka, védelmünk azonban állta a sarat.

44. perc: Rétyi játszotta tisztára magát a tizenhatoson belül, majd tíz méterről a bal alsó sarokba lőtt. 1–2


46. perc: elkezdődött a második félidő, Bódog Tamás sort cserélt, a csapat a Megyeri – Mezghrani, Kálnoki-Kis, Szabó A., Aliji – Cipf, Bocskay, Zsótér, László D. – Thierry, Moutari összeállításban folytatja a mérkőzést.

50. perc: Rétyi húzott el a jobb oldalon, középre passzolt, ahol azonban nem érkezett ajkai támadó.

56. perc: Kálnoki-Kis röviden hazapasszolt labdájára csapott le Csizmadia, és a kifutó Megyerit megelőzve a hálóba lőtt. 2–2

56. perc: a gól után négyet cserél az Ajka, Nagy Krisztián, Nagy István és két honvédos, Irimiás Gergő és Soltész Dominik lép pályára.

64. perc: Zsótér végezhetett el szabadrúgást, 30 méterre a térfél közepéről, beívelését követően azonban partjelző lest jelzett.

67. perc: Zsótér lőtt 21 méterről, labdája a léc fölött szállt el.

68. perc: cserél az Ajka, Csizmadia helyet Zsolnai a pályán.

69. perc: egészségügyi szünet.

71. perc: Soltész szögletét Aliji fejelte ki a mezőnybe.

73. perc: Kovács Nikolasz buktatta Thierryt, sárga lap.

74. perc: Zsótér szabadrúgását becsúszva továbbította kapu felé Kálnoki-Kis Dávid, Balogh kapus azonban a helyén volt.

80. perc: újabb ajkai csere, Kenderes helyett még egy kispesti, Zvara Levente lép pályára.

84. perc: egy bal oldali beadás után Nagy Krisztián becsúszva lőtt fölé.

85. perc: újabb ajkai beadás, ezúttal Szabó Alex tisztázott.

88. perc: Zsóter ívelt lágyan a balösszekötő helyén érkező László elé, aki hat méterről az oldalhálóba lőtt.

90. perc: Zsótér végzett el szabadrúgást 35 méterről, erős lövése a labdafogó hálóban talált menedéket.

90+1. perc: vége a mérkőzésnek.


FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS

FC AJKA–BUDAPEST HONVÉD FC 2–2 (1–2)

Ajka, 300 néző

Gólszerző: Rétyi (44.), Csizmadia Z. (56.) ill. Kesztyűs (11.), Tóth-Gábor (28.)

Ajka: Balogh M. – Kovács N., Heffler T., Tar, Présinger – Tóth G. Kenderesi, Rétyi, Lengyel B. – Zamostny, Csizmadia Z.

Vezetőedző: Kis Károly

Honvéd. 1. félidő: Tujvel – Buna, Kamber, Lovric, Uzoma – Sani, Hidi, Gazdag, Kesztyűs – Tóth-Gábor, Ugrai

2. félidő: Megyeri – Mezghrani, Kálnoki-Kis, Szabó A., Aliji – Cipf, Bocskay, Zsótér, László D. – Thierry, Moutari

Vezetőedző: Bódog Tamás

01.01.2021, 01:00Spiele

Ähnliche Nachrichten

Ákos Baki: Zu Hause kann unser Ziel nur sein, alle drei Punkte zu holen

Ákos Baki: Zu Hause kann unser Ziel nur sein, alle drei Punkte zu holen

Unser Verteidiger hält den Gegner für eine spielstarke, kombinationsfreudige Mannschaft. Der Kader von ZTE hat sich seit dem Halbfinale des Ungarischen Pokals im April allerdings stark verändert – das müssen wir in dieser Phase der Saison nutzen.

29.08.2026 | Spiele

Heimfluch gebrochen: Frauenfußball kehrt mit einem Sieg ins Bozsik zurück

Heimfluch gebrochen: Frauenfußball kehrt mit einem Sieg ins Bozsik zurück

Die Mannschaft von Balázs Dörnyei setzte sich am zweiten Spieltag der Simple Frauenliga dank der Tore von Fanni Vachter und Sára Krisztin mit 2:0 gegen Szekszárdi UFC durch.

14.08.2026 | Spiele

Auf in die Atomstadt! – Zu Gast beim dreimaligen Podiumsplatzinhaber

Auf in die Atomstadt! – Zu Gast beim dreimaligen Podiumsplatzinhaber

Informationen und Wissenswertes – alles rund um das Spiel am Sonntag gegen Paksi FC.

08.08.2026 | Spiele

Vachter legt vor, Panna Nagy trifft doppelt – Sieg mit drei Toren Vorsprung gegen Csíkszereda

Vachter legt vor, Panna Nagy trifft doppelt – Sieg mit drei Toren Vorsprung gegen Csíkszereda

Unsere Frauenmannschaft gewann ihr viertes Testspiel in der Bozsik Aréna mit 4:1.

27.07.2026 | Spiele