Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Fehérvári diadalok

Fehérvári diadalok

Akademie

Veröffentlicht: 01.01.2021, 01:00Lesezeit: 2 Min.

U15-ös és U14-es csapatunk is három pontot szerzett

Több, mint három hét bajnoki szünet után folytatta menetelését U15-ös gárdánk. Isa Gábor együttese az első félóra végén Tóth Levente tizenegyesével került előnybe a MOL Fehérvár ellen.

A fordulás után szinte rögtön egalizáltak a hazaiak, s sokáig úgy tűnt, a felek megosztoznak a pontokon. Négy perccel a lefújás előtt azonban ismét Tóth Levente érkezett, és kialakította a 2−1-es végeredményt. A Honvéd fiataljai továbbra is vezetik a korosztályos bajnokságot!

A U15-ös csapathoz hasonlóan nyert az U14-es is, amely gyakorlatilag bő öt perc alatt döntötte el a találkozót. Közvetlenül a félidő előtt Birtalan Balázs juttatta előnyhöz a Honvédot a Fehérvárral szemben, majd a szünet sem zavarta meg játékosainkat, akik második játékrész első perceiben eldöntöttek minden lényegi kérdést: Szelényi Márk és Nyers Ádám által nőtt három a különbség a csapatok között. A 3-0-s idegenbeli győzelemmel együttesünk továbbra is a második helyen áll a táblázaton.

U15-ÖS BAJNOKSÁG, 13. FORDULÓ
MOL Fehérvár FC−
Budapest Honvéd-MFA 1−2 (0−1)
Székesfehérvár, MOL Aréna Sóstó

V.: Wittner József (Makk P., Török B.)

Gólszerző: Csala (43.), ill. Tóth L. (30. – tizenegyesből, 76.)
Piros lap: Ódor (80.)
Honvéd: Molnár M. – Vas, Czenky, Kiatipisz, Balogh Zs., Szabó Sz. (Birkás, 77.), Szabó B. (Lajcsik, 62.), Tóth L., Tóth Gy., Kruppai A. (Magyar, 68.), Palócz
Vezetőedző: Isa Gábor

U14-ES BAJNOKSÁG, 13. FORDULÓ
MOL Fehérvár FC
−Budapest Honvéd-MFA 0−3 (0−1)
Székesfehérvár, MOL Aréna Sóstó

V.: Vitányi László (Horváth D., Bogdán I.)

Gólszerző: Birtalan (40.), Szelényi (42.), Nyers (45.)
Honvéd: Papp L. – Szvétek, Bencsetler, Giuliani (Gáspár D., 63.), Szász (Varga M., 52.), Csákány, Szabó Á., Somogyi (Botos, a szünetben), Birtalan (Szlovák, 52.), Nyers (Oláh O., 57.), Beatty (Szelényi, a szünetben)
Vezetőedző: Takács László

Takács László: − Boldogok vagyunk, hogy újra bajnoki mérkőzést tudtunk játszani. Az első félidőben meddő volt a mezőnyfölényünk, sőt, két-három labdavesztés után ellenfelünknek akadt esélye a gólszerzésre. Egy szerencsés szituációt követően sikerült megszereznünk a vezetést a fordulás előtt. A második játékrészt remekül kezdtük, két gyors gólt szereztünk, így eldöntöttük a találkozót.


01.01.2021, 01:00Akademie

Ähnliche Nachrichten

András Vass und Bence Márta sind die Besten im September und Oktober

András Vass und Bence Márta sind die Besten im September und Oktober

Nach der Abstimmung unseres Trainerstabs verdienten sich András Vass im September und Bence Márta im Oktober die Auszeichnung als Spieler des Monats an unserer Akademie.

03.11.2026 | Akademie

Sechs unserer Spieler im Einsatz beim U18-Länderspiel gegen die Slowakei

Sechs unserer Spieler im Einsatz beim U18-Länderspiel gegen die Slowakei

Die ungarische U18-Nationalmannschaft trennte sich im Testspiel gegen die Slowakei mit einem 2:2-Unentschieden.

03.11.2026 | Akademie

Nachwuchs-Rückblick: U19-Erfolg gegen FTC, U14 bleibt ungeschlagen

Nachwuchs-Rückblick: U19-Erfolg gegen FTC, U14 bleibt ungeschlagen

Unsere U19 feierte einen 3:0-Erfolg gegen Ferencváros, während die U15 gegen die Illés Akadémia alle drei Punkte zu Hause behielt. Unsere U17-, U16- und U14-Teams beendeten ihre Meisterschaftsspiele am Wochenende jeweils mit einem Unentschieden.

30.10.2026 | Akademie

Unsere U19 zieht mit einem Kantersieg in die nächste Pokalrunde ein

Unsere U19 zieht mit einem Kantersieg in die nächste Pokalrunde ein

Am Mittwoch zog auch unsere U19-Mannschaft im Ungarischen Pokal in die nächste Runde ein: Die Schützlinge von Márton Bogdánfi feierten einen souveränen 7:0-Auswärtssieg beim Dorogi FC.

24.10.2026 | Akademie