Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Féktelenül

Féktelenül

Klub

Veröffentlicht: 15.07.2021, 23:58Lesezeit: 2 Min.

Csapatépítő gokartozáson vett részt együttesünk, amelyen Nono és Eppel Márton volt a leggyorsabb – fotókkal!

Nehéz eldönteni, hogy a versenyzők, vagy a karzaton ülők szórakoztak-e jobban, de az biztos, hogy az aszfalton és a papíron is vérre menő csata zajlott. Persze, aki jót akar magának, az a következő napokban ne emlegesse Szappanos Péternek egy mondatban a gokart és Tóth-Gábor Kristóf szavakat.

Az előző mondatból már kitalálhattátok, hogy a csütörtöki délutáni csapatprogram a gokart volt a Budapest Honvéd számára, s amíg a küldöttség két csoportban csatázott, addig a vezetést mellőzők a karzaton kötöttek fogadásokat a többiekre.

„Beraktam Kristófot a legjobbak közé, mondván biztos eredményes lesz, próbáltam azok közül választani, akik kicsit úgymond flúgosak, majd amikor felhúzta a maszkot és beült az autóba, akkor jutott eszembe, egyik reggel láttam biciklivel jönni az akadémiára. Akkor már tudtam, hogy tévedtem” – viccelődött Horváth Ferenc, aki egyébként Sinkó Gábor csapatmenedzsert, Borsos Vilmos kapusedzőt és Szamosi Tamás másodedzőt is megelőzve, még így is behúzta a gokartos tippversenyt. (Mondjuk, ki merne óvni a vezetőedzővel szemben…)

A csapatgokartozáson egyébként Eppel Márton nemcsak az aszfalton, hanem a szervezésben is főszerepet vállalt, súly alapján rögtön két részre osztotta a brigádot, így a könnyű- és a nehézsúlyúak versenyeztek egymás ellen. Sőt, támadónk a félórás versenyt is megfelezte, így a negyedórás időmérőt, negyedórás verseny követte – amely végén a „könnyűek” kategóriájában Nono, Dúzs Gellért, Májer Milán, míg a „nehezek” között Eppel Márton, Tamás Krisztián, Fodor Dániel sorrend alakult ki.

A viadalok egyébként komoly küzdelmet hoztak, előzéseknek és megpördüléseknek sem voltunk híján, a versenyszellem itt is kijött a srácokból, akik minden egyes helyért és tizedmásodpercét hatalmas csatát vívtak.

„Szeretem a Formula–1-et, Fernando Alonso a kedvencem és ha csak tehetem, minden hétvégén megnézem a futamokat – árulta el Nono a diadalt követően. – Alonso előtt még Schumachernek is szurkoltam, de amióta honfitársam is ott van a legjobbak között, ő a favorit. Remek program volt a gokartozás, mindenki élvezte a délutánt. Most már bevallom, a házunkhoz közel, nagyjából háromszáz méterre van egy pálya, és néha megfordultam ott a barátaimmal. Szeretek vezetni. Hogy mi volt a nyerő taktika? Minél kevesebbet fékezni (nevet). Egyébként volt tapasztalatom, ami sokat segített, élveztem a versenyt a társakkal együtt, nagyon jó móka volt.”

Érdekesség, a másik futamot megnyerő Eppel Mártonnal éppen a gokartozás előtt beszélgettünk még a szerdai meccsről, amely kapcsán szóba került, hogy Nonóval remek a játékkapcsolatuk, most meg mindketten futamot nyertek.

„Úgy tűnik, nemcsak a füvön, a pályán is képesek vagyunk jó dolgokra – mosolygott Nono. – Epi egy fantasztikus csatár, remekül megértjük egymást, ráadásul remek ember is, mindig győzni akar, remélem, sokat nyerünk együtt, legyen szó futballról, gokartról, kosárlabdáról, bármiről! Ez a negyedik hetem a Honvédnál, fizikailag egyre jobban érzem magam, sikerült elsajátítani a csapat taktikáját, jól érzem magam, boldog vagyok Kispesten”

(A másik futamgyőztes, Eppel Márton nyilatkozatát a gokartozásról készült videónkban láthatjátok majd.)


15.07.2021, 23:58Klub

Ähnliche Nachrichten

Über Zweihundert – Am Samstag soll ein fast achtjähriger Fluch gebrochen werden

Über Zweihundert – Am Samstag soll ein fast achtjähriger Fluch gebrochen werden

Informationen, Wissenswertes – alles, was man vor dem Auswärtsspiel gegen MTK Budapest wissen muss.

06.11.2026 | Klub

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Hier sind die Geburtstagskinder der Woche und die bedeutendsten Vereinsjubiläen.

03.11.2026 | Klub

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Unsere Oldies-Mannschaft feierte am Montag einen 2:1-Erfolg im Meisterschaftsspiel gegen Pénzügyőr SE.

02.11.2026 | Klub

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

Am 12. Spieltag der OTP Bank Liga feierten wir einen 1:0-Erfolg gegen Kisvárda Master Good und machten damit in der Tabelle wichtige Plätze gut.

30.10.2026 | Klub