Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Fél éven belül másodszor

Fél éven belül másodszor

Spiele

Veröffentlicht: 11.11.2021, 10:46Lesezeit: 1 Min.
E-MailFacebook

Pénteken a Budaörs ellen vív felkészülési mérkőzést a Honvéd

November 12-én, pénteken 10:00 órától felkészülési meccsen a Budaörs csapatát fogadjuk a Honvéd-MFA Utánpótlásközpontban. A két együttesnek ez lesz a hetedik ilyen jellegű találkozója.

1961 decemberében a válogatott játékosait nélkülöző Bp. Honvéd 8-2-re nyert Budaörsön, góljainkat Balogh Károly (3), Cserjés József (2), Katona Sándor, Nagy György és Komora Imre szerezték.

1965 nyarán szintén Budaörs volt a találkozó helyszíne. A piros-fehérek 6–2-re győztek. Komora és Katona ezúttal is feliratkozott a góllövők közé, előbbi háromszor, utóbbi kétszer talált a kapuba, rajtuk kívül Nógrádi Ferenc és Vági István talált a budaörsi kapuba.

2005-ben semleges helyen, a Pesti úti Rojik-pályán találkozott egymással a két együttes. A mieink Szili Attila (2), Bojtor László, Vámosi Csaba és Csobánki Ádám góljaival 5–2-re győzték le ellenfelüket. 

2009 nyarán a Bozsik Stadion adott otthont a találkozónak, a kispestiek 3–0-ra nyertek, góljainkat a szlovák Viliam Macko (2) és a brazil Diego szerezték.

Öt évvel később 2016 nyarán a Bozsik Stadionban a piros-feketék Hajdú Ádám és Eppel Márton góljaival 2–0-ra verték a budaörsieket.

Legutóbb fél éve 2021 nyarán találkozott egymással a két együttes, a mieink Tóth-Gábor Kristóf, Bőle Lukács, Eppel Márton és Zsótér Donát góljaival nyertek 4–1-re.

Mérleg: 6 mérkőzés, 6 győzelem, 28 lőtt, 7 kapott gól.

11.11.2021, 10:46Spiele

Ähnliche Nachrichten

Ákos Baki: Zu Hause kann unser Ziel nur sein, alle drei Punkte zu holen

Ákos Baki: Zu Hause kann unser Ziel nur sein, alle drei Punkte zu holen

Unser Verteidiger hält den Gegner für eine spielstarke, kombinationsfreudige Mannschaft. Der Kader von ZTE hat sich seit dem Halbfinale des Ungarischen Pokals im April allerdings stark verändert – das müssen wir in dieser Phase der Saison nutzen.

29.08.2026 | Spiele

Heimfluch gebrochen: Frauenfußball kehrt mit einem Sieg ins Bozsik zurück

Heimfluch gebrochen: Frauenfußball kehrt mit einem Sieg ins Bozsik zurück

Die Mannschaft von Balázs Dörnyei setzte sich am zweiten Spieltag der Simple Frauenliga dank der Tore von Fanni Vachter und Sára Krisztin mit 2:0 gegen Szekszárdi UFC durch.

14.08.2026 | Spiele

Auf in die Atomstadt! – Zu Gast beim dreimaligen Podiumsplatzinhaber

Auf in die Atomstadt! – Zu Gast beim dreimaligen Podiumsplatzinhaber

Informationen und Wissenswertes – alles rund um das Spiel am Sonntag gegen Paksi FC.

08.08.2026 | Spiele

Vachter legt vor, Panna Nagy trifft doppelt – Sieg mit drei Toren Vorsprung gegen Csíkszereda

Vachter legt vor, Panna Nagy trifft doppelt – Sieg mit drei Toren Vorsprung gegen Csíkszereda

Unsere Frauenmannschaft gewann ihr viertes Testspiel in der Bozsik Aréna mit 4:1.

27.07.2026 | Spiele