Az OTP Bank Liga 33., egyben utolsó fordulójában csapatunk Felcsútra látogat, az alábbiakban pedig a legfontosabb információkat gyűjtöttünk össze nektek a PAFC elleni, szombaton 20:00 órakor kezdődő találkozóval kapcsolatban.
Szurkolói információk
– A mérkőzés szombaton 20:00-kor veszi kezdetét a Pancho Arénában, Felcsúton.
– A vendszektorba szóló belépők elfogytak!
– A Honvéd-szurkolók a Bicske–Csákvár–Felcsút körforgalomnál Bicske felé indulva, a murvás úton parkolhatnak.
– Busszal is utazhattok Felcsútra a Kispesti Labdarúgásért Támogató Egyesületnek köszönhetően, melynek ára 3000 forint, KLTE-tagként 2500.
– A stadion kapui szintén két órával a kezdés előtt, délután hat órakor nyitnak.
– A PAFC közleményben hívta fel a vendégszurkolók figyelmét arra, hogy „a saját klubjuk színeit, mezét, sálját viselő drukkerek a hazai szektorokba még érvényes jegy birtokában sem léphetnek be! A szabály ellen vétő szurkolókat a biztonsági személyzet ki fogja kísérni a stadionból! “
Érdekességek
– A párosítás összesített mérlege a Bp. Honvéd szempontjából: 24 mérkőzés, 11 győzelem, 6 döntetlen, 7 vereség, 36 rúgott, 24 kapott gól.
– A párosítás összesített góllövőlistájának éllovasa a felcsúti Josip Knezevic 6 góllal. A legjobb kispesti Davide Lanzafame ötször volt eredményes.
– Az eddig 24 bajnoki mérkőzést összesen 41 892 néző látta. Ez átlagban 1 745 szurkolót jelent.
– A nézőcsúcs 2023-ban volt, akkor 3656 szurkoló volt a Bozsik Arénában.
– A leggyakoribb eredmény a 2–1, a felcsútiak kétszer, a kispestiek négyszer nyertek ilyen különbséggel.
– A párosítás történetében eddig egy öngól született. 2021-ben az akkor még kispesti, jelenleg felcsúti Mohamed Mezghrani tévesztett kaput.
– Az eddigi bajnoki mérkőzések helyszínei:
14: Pancho Aréna
6: Bozsik Aréna (Bozsik Stadion)
3: Új Hidegkuti Stadion
1: Sóstói Stadion
– Az eddigi meccseken egyenlő elosztásban 6 kiállítás történt. A kispestiek közül Nagy Dominik, Bocskay Bertalan és Albi Doka a felcsútiaktól Patrick Mevoungou, Jonathan Heris és Liridon Latifi kapott piros lapot.
– A Honvéd leghosszabb veretlenségi sorozata 6 mérkőzésből áll. 2013 és 2015 között 4 győzelmet, és 2 döntetlent játszottak a mieink.
– A mérkőzés napján, május 27-én eddig 10 bajnoki meccset játszott a Honvéd. A mérleg 5 győzelem, 2 döntetlen, 3 vereség, 23 lőtt, 14 kapott gól.
– A felcsútiak jelenlegi keretben Batik Bence és Mohamed Mezghrani személyében két olyan játékost találunk, aki korábban Kispesten futballozott.
Amit a PAFC-ról tudni érdemes
Alapítva: 2005
Klubszínek: kék-sárga
Stadion: Pancho Aréna
Jelenlegi helyezés: 4.
Legutóbbi mérkőzés: Paksi FC (győzelem)
Vezetőedző: Hornyák Zsolt
– A PAFC legeredményesebb játékosa az idényben a nyolcgólos iráni center, Shahab Zahedi.
– Hornyák Zsolt csapatának van a negyedik legjobb gólkülönbsége a mezőnyben, plusz négy.
– Az előző idényt is Felcsúton zártuk, akkor Nenad Lukic és Zsótér Donát góljaival 2–1-re győztünk.
A PAFC legutóbbi öt hazai mérkőzése a 2022/2023-as szezonban:
PAFC–MOL Fehérvár FC 2–1
PAFC–Mezőkövesd Zsóry FC 2–1
PAFC–Kecskeméti TE 0–3
PAFC–Újpest FC 5–1
PAFC–Paksi FC 1–4
IDEGENBELI STATISZTIKA
15 mérkőzés
6 győzelem
3 döntetlen
6 vereség
22 lőtt gól
17 kapott gól
GÓLLÖVŐLISTA
PAFC
3: Josip Knezevic
Honvéd
3: Gazdag Dániel
(A kerettagok közül Ivan Lovric, Nenad Lukic és Zsótér Donát lőtt gólt kispestiként Felcsúton.)
LEGEK
Legtöbb néző: 3613 (2015)
Leghosszabb veretlenségi sorozat: 3 (2014–2015)
Legnagyobb különbségű győzelem: 4–0 (2014)
Legnagyobb különbségű vereség: 3–1 (2021)
Legutóbbi öt egymás elleni idegenbeli bajnoki mérkőzés eredménye:
2022.10.15.: PAFC–Honvéd 1–0
2022.05.15.: PAFC–Honvéd 1–2
2021.10.31.: PAFC–Honvéd 3–1
2021.02.27.: PAFC–Honvéd 1–2
2020.11.04.: PAFC–Honvéd 1–0





