Vasárnap kora délután, 14:15-kor Angyalföldön, az Illovszky Rudolf Stadionban lép pályára első csapatunk a Vasas ellen. A szezonban már negyedszer találkozunk a piros-kékekkel, hiszen eddig kétszer a bajnokságban és egyszer a kupában álltunk szembe velük. Bár az ellenfelünk nincsen a legjobb formában, Dean Klafuric úgy érzi, hogy a Vasas igenis veszélyes lehet a hétvégén, több szempont miatt is.
„A futballban nincs olyan, hogy egy csapat ne lenne veszélyes, minden ellenfelünket tiszteljük annyira, hogy kellőképpen felkészülünk rájuk és ezzel természetesen csökkenthetjük annak a veszélyét, hogy olyan húznak, amire nem számítunk – kezdte Dean Klafuric. – A Vasas kerete tele van kiváló játékosokkal, most váltottak edzőt, ami mindig hoz egy új impulzust az öltözőbe, viszont én a taktikán kívül nem szeretek a riválisokkal foglalkozni. Majd vasárnap eldől, hogy jól feltérképeztük-e őket.”
A legutóbbi bajnoki találkozónk után szerb csatárunk, Nenad Lukic említette, hogy minden mérkőzésnek úgy kell neki mennünk, mintha egy Bajnokok Ligája-döntőről lenne szó. Horvát mesterünk úgy véle, hogy a nagy felelősség jó hatással lehet csapatunk bajnoki teljesítményére.
„Az elmúlt két fordulóban történtek és a helyezésünk ellenére az öltözőben pozitív a hangulat, úgy érzem, hogy a játékosokkal sikerült megértetnünk, hogy mekkora felelősség van rajtuk – részletezte szakvezetőnk. – Az edzéseken mutatott teljesítményükre, a hozzáállásukra nem lehet panasz és a Paks ellen is meg tudtuk mutatni, hogy jobb csapat vagyunk, egyedül a gólok nem jöttek kellő mennyiségben, amelyeket a helyzeteink alapján megérdemeltünk volna. Ott is azt éreztem a kispadon, hogy a szurkolóink bár csalódottak, de értékelik és látják mindazt, hogy a játékosok hajtanak és mennyire elkötelezettek a céljainkat illetően.“
Dean Klafuric ezúttal is kitért a Kispest-táborra, mondván nagy segítség a csapatnak az a támogatás, amit hétről hétre kapnak, függetlenül attól, hogy otthon vagy éppen idegenben lépnek pályára. (Ezt azt is jól mutatja, hogy a Vasas elleni meccsre például az összes jegy elfogyott a vendégszektorba!)
„Ahogy említettem, az atmoszféra már maga sokat jelent számunkra, nem is beszélve arról, hogy ez kísér minket végig szinte minden meccsünkön – mesélte Dean Klafuric. – Minden pillanatban számíthatunk a szurkolóink bíztatására, akiknek nem tudunk elég hálásak lenni a támogatásukért. A gyengébb szereplés ellenére is velünk vannak és támogatnak minket, ez mindent elmond róluk.”
Ebben az idényben negyedik alkalommal csapunk össze az angyalföldiekkel, szakvezetőnknek ez lesz a harmadik mérkőzése ellenük és bár jó kiindulópontot jelenthetnek a felkészülésben az eddigi meccsek, de nem szabad azokat a párharcokat a mostanihoz hasonlítani.
„Ismerjük a Vasast, a kupamérkőzést is beleszámítva, ellenük lesz a legtöbb meccsünk a szezonban, de azt sem szabad elfelejteni, hogy rengeteg faktor játszik közre egy adott mérkőzésen alakulásában, ezért nem mondhatjuk, hogy ha korábban így történt, akkor most sem lehet másként. Ahogy említettem, a legfontosabb a saját játékunk, hogy magunkra koncentrálunk. Töretlenül hiszünk az elképzeléseinkben és ugyanazzal a hozzáállással, győzni akarással készülünk, mint eddig, bízva abban, hogy megszerezzük az oly fontos három pontot” – zárta a vasárnapi bajnoki mérkőzés felvezetőjét Dean Klafuric.





