14 akadémistánk debütált második csapatunkban 2023 őszén az NB III Dél-keleti csoportjában, miközben az előző idényben a teljes bajnokság során mutatkozott be 12 játékos, miközben van olyan tagja a gárdának, aki a kora alapján most is debütálhatott volna, de Simon Benedek már 16 évesen felnőttmeccset játszott, az elmúlt félszezonban pedig házi gólkirálya volt az NB III-as gárdának, miközben az első csapatban is bemutatkozott!
Korosztályos válogatott támadónk (Haragos Viktorral holtversenyben) hét gólt szerzett, ami azért is dicséretes, mert az első csapatbeli szereplése okán tíz találkozón (mindegyiken kezdőként) kapott lehetőséget.
„Az első csapat edzésein rengeteget tanulhattam és tanulhatok, hiszen tempóban és erőnlétben nagy a különbség a harmadosztályhoz képest – fejtegette Simon Benedek. – Tapasztalatban itt talán én állok a legrosszabbul, ezért is kell rengeteget dolgoznom ahhoz, hogy utolérjem a társakat és ott is rendszeresen számítsanak rám.
A második csapat az NB III Dél-keleti csoportjának 11. helyén zárta az évet, 17 forduló alatt 19 pontot gyűjtött, Simon Benedek pedig a teljesítményükre is kitért.
„Új csapatot indítottunk a nyáron, sokaknak ez volt az első felnőtt idénye, ami meg is látszott, többször hoztunk felelőtlen döntéseket, melyeket az NB III-ban a tapasztaltabb riválisok könyörtelenül megbüntetnek. A végére elkezdett összeállni a brigád, egyénenként és csapatként is fejlődtünk, de rengeteget kell még tanulnunk, sokkal több van bennünk, mint ami eddig kijött – folytatta Simon Benedek, aki a fejlesztendő területekről is szót ejtett. – Nagyobb felelősséget kell vállalnunk a pályán mutatott teljesítményért, mindent a csapatnak és a közös sikernek kell alárendelni, a legjobbak közé csakis eredménnyel lehet eljutni. Játékban egyre jobbak vagyunk, de ideje elkezdenünk a pontokat is gyűjteni!”
A hét gól ellenére Simon Benedek kiemelte, hogy a kihagyott helyzetek miatt elégedetlen a saját teljesítményével, ebben a szegmensben is fejlődni akar és csapatként sem lehetnek elégedettek, hiszen ahogy említette is, több van a gárdában az elért pontszámnál.
„Sokkal több gólt rúghattam volna, mint ez a hét, többször is rossz döntést hoztam a kapu előtt – mondta Simon Benedek. – Annyiban más az U17-hez, vagy az U19-hez képest az NB III, hogy bár a tempó közel azonos, de fejben sokkal gyorsabbnak kell lenni. A csapatok tele vannak egykori első, vagy másodosztályú futballistákkal, illetve olyanokkal, akik a sokadig idényüket játszák, így rutinból lehoznak egy meccset. Az első keretnél és itt is azt tapasztaltam, hogy nehéz jól reagálni a védők viselkedésére. Sokszor még akkor is odapakolnak, ha nincs labda a közelben. Csatárként nekem az a feladatom, hogy lépésekkel előttük járjak, ne ijedjek meg a jelenlétüktől, hanem használjam ki a gyengeségeiket.”
| Edzői értékelés |
| Kurucsai Milán: „A célunk az volt, hogy a klub alapelvei mentén, U18-as és U19-es korú játékosokkal dolgozzunk, folyamatosan lehetőséget biztosítva nekik a felnőtt futballban. Fél év munka után láthatjuk, hogy mely dolgok működnek és miben kell változtatnunk. Sok fiatallal foglalkozunk, elégedettek lehetünk, hiszen közülük sokan bemutatkoztak az NB III-ban, továbbá a kezdeti szintről előre léptünk a játékunkban és az értékeink képviseletében is. Azonban muszáj kritikusnak és őszintének is lennünk magunkkal szemben, a játékosok teljesítményét vizsgálva változatos képet kaptunk, vannak akik már fiatalon húzóemberré váltak a csapatban, de voltak olyanok is, akiknek nagy feladat volt megugrani a szintet. A számok, többek között a bajnoki helyezés és a gyűjtött pontok is azt mondják, hogy fejlődnünk kell, tavasszal érettebb és kiegyensúlyozottabb teljesítményt kell nyújtanunk. Bátrabban, megalkuvást nem tűrő módon, önbizalommal duzzadva kell futballoznunk, nemcsak beszélni az elvekről, hanem méltóképpen képviselni azokat!" |
A második csapat ősze számokban:
Bajnoki helyezés: 11.
Szerzett pontok: 19 (17 mérkőzés, 5 győzelem, 4 döntetlen, 8 vereség)
Rúgott és kapok gólok száma: 28/32
Legeredményesebb játékos: Haragos Viktor, Simon Benedek (7)
Legtöbbször pályára lépő játékos: Polák Kevin (17)
Legnagyobb győzelem: 4–0 (Meton-FC Dabas SE)





