Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Felnőtt fejjel

Felnőtt fejjel

Akademie

Veröffentlicht: 21.07.2021, 13:16Lesezeit: 2 Min.

A már tizennyolc éves Kerezsi Zalán Szegeden is betalálna

A múlt heti edzőtábor keménységét, szakmai értékét mi sem bizonyítja jobban, hogy volt olyan játékos, aki még gyermekként utazott el rá, de valódi felnőttként tért haza onnan. Kerezsi Zalán esetében ez az állítás nemcsak szubjektív értelemben igaz, hiszen a fiatal támadó szombaton, az edzőtábor utolsó előtti napján ünnepelte 18. születésnapját. Természetesen csapattársai is megemlékeztek a jeles évfordulóról.

„Nagyon kellemes meglepetés volt, nem igazán számítottam rá – mosolygott az újdonsült felnőtt, aki vacsoránál kapott egy csinos kis tortát – Korábban soha nem volt még szülinapom edzőtáborban, így nem tudtam mire számítsak, de a srácok abszolút felülmúlták az elképzeléseimet. Az igazi ünneplést inkább másnap, otthon tartottuk, hiszen szombaton még a focira koncentráltam. Szerencsére a kemény munka mellett azért fel tudtam dolgozni, hogy nagykorú lettem, de a legfontosabb nem is a születésnap volt, hanem, hogy ott lehettem az edzőtáborban az első csapattal.”

Kerezsi Zalán először vett részt edzőtáborban a Budapest Honvéd első csapatával, a Drava Ptuj elleni győzelem során pedig mérkőzésen is pályára léphetett. Játékosunk szerint viszont a meccsek és gyakorlások mellett legalább olyan fontos volt, hogy a szabadidős programok összekovácsolják az együttest.

„Rendkívül jól éreztem magam, a keretet is remekül összehozta – mondta el az Ausztriában töltött egy hétről Kerezsi Zalán. – A közösségépítő programok, beszélgetések, játékok a futball mellett kiváltképp javították a csapatszellemet. Első este pedig közösen néztük az Eb-döntőt, ahol az olaszoknak drukkoltam, ráadásul a közös tippjátékunkban is ezt a végeredményt tippeltem. Ami pedig edzésmunkát illeti, szerintem hoztuk az eddigi magas szintet, kemény munkát végeztünk.. Engem az eső sem zavart annyira, bár a pálya talajával voltak problémák.”

A hazatérés után sincs ideje pihenni tehetségünknek, aki a nyugati hét után szerdán délnek veszi az irányt: a másodosztályú Szeged-Csanád GA együttese ellen vív edzőmeccset második csapatunk – immár Kerezsi Zalánnal soraiban. A tavalyihoz képest is megfiatalított együttes első mérkőzése lesz a szezonban, mindenképpen jó erőfelmérő lesz egy NB II-es klubbal összecsapni.

„Átalakult a keret a második csapatnál, de természetesen az akadémiáról mindenkit ismertem már. Egyáltalán nem készültem most a második csapattal, de az előbbiek miatt ezt sem gondolom problémának, kíváncsian várom a meccset. – mondta Kerezsi Zalán, aki a stábot érintő személyi változásról is beszélt. – Kambi (Djordje Kamber – a szerk.) is csatlakozott a gárdához, biztos vagyok benne, hogy hatalmas segítséget nyújt a pályán és azon kívül is mindannyiunknak. Én már néhány hete betaláltam NB II-es csapatnak, remélem, a Vasas elleni recept szerdán is működni fog, és sikeresen szerepelünk.”

21.07.2021, 13:16Akademie

Ähnliche Nachrichten

András Vass und Bence Márta sind die Besten im September und Oktober

András Vass und Bence Márta sind die Besten im September und Oktober

Nach der Abstimmung unseres Trainerstabs verdienten sich András Vass im September und Bence Márta im Oktober die Auszeichnung als Spieler des Monats an unserer Akademie.

03.11.2026 | Akademie

Sechs unserer Spieler im Einsatz beim U18-Länderspiel gegen die Slowakei

Sechs unserer Spieler im Einsatz beim U18-Länderspiel gegen die Slowakei

Die ungarische U18-Nationalmannschaft trennte sich im Testspiel gegen die Slowakei mit einem 2:2-Unentschieden.

03.11.2026 | Akademie

Nachwuchs-Rückblick: U19-Erfolg gegen FTC, U14 bleibt ungeschlagen

Nachwuchs-Rückblick: U19-Erfolg gegen FTC, U14 bleibt ungeschlagen

Unsere U19 feierte einen 3:0-Erfolg gegen Ferencváros, während die U15 gegen die Illés Akadémia alle drei Punkte zu Hause behielt. Unsere U17-, U16- und U14-Teams beendeten ihre Meisterschaftsspiele am Wochenende jeweils mit einem Unentschieden.

30.10.2026 | Akademie

Unsere U19 zieht mit einem Kantersieg in die nächste Pokalrunde ein

Unsere U19 zieht mit einem Kantersieg in die nächste Pokalrunde ein

Am Mittwoch zog auch unsere U19-Mannschaft im Ungarischen Pokal in die nächste Runde ein: Die Schützlinge von Márton Bogdánfi feierten einen souveränen 7:0-Auswärtssieg beim Dorogi FC.

24.10.2026 | Akademie